Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Németh Krisztina: Éghajlati változások hatása az Alföld szőlőtermelésére
134 dombvidéki, valamint a síksági, kerti, homoki borok között minőség és hírnév tekintetében. Keleti Károly, Magyarország szőlővidékeinek általános ismertetésekor 1875-ben ezt a megállapítást teszi: „A bor, főleg a nemesebb bor gazdag területe hazánkban a dombvidék és szigethegységek.” Molnár István Magyarország bortermelését tárgyalva a következőképpen fogalmaz 1888-ban: „Az ország közepén, a déli, sőt éjszakkeleti részeken is majdnem minden jobb fekvésű s a tenger színe fölött a 250 métert meg nem haladó hegyek szőlőtővel vannak beültetve; sőt a nagy alföldön is tetemes szőlőültetvények vannak hol kisebb homokbuczkákon, hol pedig egészen sík területeken. Az előbbiek hegyi szőlők, felséges, tüzes, zamatos boraikkal; az utóbbiak a kertiszőlők, fehér vagy világospiros-színű, könnyű asztali bortermésükkel.” A Kertészeti Lexikon szerint szőlőhegynek nevezik az „elsősorban a hegyvidéki bortermelő tájakon a hegyoldalaknak eléggé összefüggően betelepített részét, a hegy lábához tartozó alsó fekvésű szőlőkkel együtt” (Muraközy – Okányi – Tímár , 1963). Ezzel szemben az Alföldön, Szeged környékén is megjelenik a szőlőhegy megnevezés Domaszék, Zákányszék, Mórahalom, Nagyszéksós belső tanyarészeiben, ahol a térség régebbi szőlőkultúrája a másra már alkalmatlan, viszonylag magasabban fekvő, szélhordta homokdombokra települt. Innen ered a szőlőhegy elnevezés, ami egyrészt a homokdombot jelentette, másrészt a hegyvidéki szőlők mintájára azt, hogy a tanyásodás ellenére itt nem laktak, csak szőlőjük volt, mint a hegyoldalon (Börcsök, 1970). Gesztelyi Nagy László (1944) a következőképpen jellemzi az alföldi homokot: „Ott, ahol a homok a szelek járásának engedelmeskedve, irányt vesz, ahol nincsen fa, élet, falu, amely útjában feltartóztassa: pusztít, rombol, kvarcos szemcséivel elfűrészeli a pici növényeket, elhordja az elszórt műtrágyát és betemeti az életet, kultúrát, míg ellenben ott, ahol megszelídülve, szőlővel és gyümölccsel ölelkezik össze, ahol az emberi kéz s ész pénzt, tudást, verejtéket öl bele és azzal fogja meg és hajtja hatalmába, ott a homok áldást hozó és boldogulást jelent az alföldi magyarnak.” Nem véletlen tehát, hogy a gazdálkodó parasztember választ akart találni és magyarázatot keresett az általa ismeretlen, nem ismert jelenségekre, és mivel a történelem során számos megmagyarázhatatlan természeti jelenséggel találkozott, próbált alkalmazkodni. A különleges időjárási jelenségeknek a szőlőtermesztésre gyakorolt hatását már a középkori források is gyakran feljegyezték. Európa sző l ő - és borterme lő it az utolsó kétezer év több eltér ő klímájú id ő szaka tette próbára. A „római klímaoptimum” Kr. elő tt az 1. évszázadban kezd ő dött, és Kr. után a 4. századig tartott. A Kárpát-medencében ezalatt nagyjából az észak-olaszországiéval egyező klíma uralkodott. A korabeli éghajlat száraz jellegét igazolják a folyók, tavak alacsony vízállására utaló adatok, a Fertő tóból el ő került sírok és épületmaradvá nyok. A meleg klímájú évszázadokat a népvándorlások korának lehű lése, a sz ő lő termesztés visszaszorulása követte. A 6. századból származó történeti források szerint a szélső séges id ő járás súlyos károkat okozott a sz ő l ő kben. A fennmaradt dokumentumok szerint a szerzeteseknek a 8. század végéig gyakran kellett nélkülözni a bor élvezetét (Zanathy, 2014).
