Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
88 – Tinédzserkorú fiaitok, akik már oda születtek a tanyára, nem jelezték soha urbánus hiányérzeteiket, ha éppen a lakóhelyetek miatt maradtak le valami városi vagy baráti rendezvényről? – Nem. Megszokták ezt a közeget, ezt tekintik az otthonuknak. Gyakran rákérdeztünk, hogy jobban szeretnének-e a városban élni, de mindketten azt válaszolták, hogy semmi pénzért nem cserélnék el a jelenlegi otthonukat akármilyen, kacsalábon forgó városi palotáért sem. A tanyai környezet olyan mélyen határozta meg a gyermekeink életét szinte kéthetes koruk óta, hogy meglepődtem volna, ha nem így reagálnak. Lovas kocsival hordtuk őket például altatni. A városban ugye ez többnyire úgy történik, hogy a szülők bekötik a gyermeket a babaülésbe, és mennek vele pár kört. Mi is biztonságosan rögzítettük a babaszéket a lovas kocsin, és a friss, szabad levegőn, a kocsi zötykölődésétől elringatva, bő három órákat aludtak a fiaink édesdeden és nyugalomban, már egészen pici koruk óta. – Őket is érdekli annyira a természet, mint titeket? – A nagyobbik fiam megyei természettudományi versenyen első helyezett lett, országosan a tizedik legjobb volt. Ilyen mélységben érdekli őket a természet, az ökológia és a környezet, ahol a gyermekéveik teltek. Nagyon sokat dolgoztak érte maguk, de nyilván sokat köszönhetnek a felkészítő tanároknak is, és mi is mindig válaszoltunk a kérdéseikre. Itt, a terepen eszméltek rá, hogy azokat a növényeket, állatokat, amelyekről tanulnak, könnyedén azonosítani tudják, felismerik. Az év fája, az év növénye, az év bogara, mindig új és új tanulnivalót jelent, és változatlan érdeklődéssel fordulnak az új ismeretek felé. Ugyanúgy elkötelezetten bóklásznak a természetben, mint ahogyan én is tettem gyermekkoromban. – Korán van még dönteni, de látszanak már határozott vonalak a pályaválasztásukat illetően? – Nehéz eldönteni. Nyolcadik osztályos a fiam, a közelmúltban volt a köz ponti felvételi, és előtte azon gondolkodtunk, hogy mi is a jó irányvonal. Jó-e, ha azt erőltetjük, amit én tartanék kívánatosnak, hogy a robotizációban és az élelmiszeripari fejlesztésekben van a jövő. Arra a döntésre jutottunk, hogy nem szabad ráerőltetnünk a gyermekünkre azt, amit mi szeretnénk, inkább legyen az a választás, ami őt érdekli. Így az emelt szintű biológiai irányban indul el a nagyobbik fiunk. Nagyon eltérőek a gyermekeink, a kisebbik például nagyon érdeklődik a gépészet iránt, legutóbb például lakóautót tervezett. És hozzá közelebb áll a méhészkedés és a lovas életforma is, mint a testvéréhez. – Az állattartással fel kellett hagynotok. Nem gondoltál arra, hogy termőföldet vegyél, és Somodi Ferenchez hasonlóan beruházz egy almáskertbe vagy bármiféle más szántóföldi kultúrába? – Ez a kezdetekben sem szerepelt a lehetőségek között, mert az építészetet akkor még, fiatalos lendülettel, eléggé kifizetődőnek találtam. Abban az időszakban, amikor az építészet a főállásom volt, akkor a tanya egyfajta kikapcsolódást, nyugalmat és szabadidő-eltöltést volt hivatva biztosítani. Ez kizárta, hogy több földet akartam volna vásárolni, hiszen az a fajta gazdálkodás is teljes jelenlétet kíván, amellett nem lehet főfoglalkozása az embernek.
