Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
77 – Már gyermekkorodban tudtad, hogy tanyán fogsz élni? – Korán, már 18-20 éves koromra eldőlt, hogy magam is így, tanyán akarom élni az életemet. De arra azért várni kellett, hogy az álmom meg is valósuljon. 2003-ban építettem meg a saját tanyámat, 32 éves koromban. A tanyaépítést megelőző 10 évben a Balaton-felvidéken építettünk egy kőházat, egy, a testvéremmel közös pincét és présházat. Azt a házat látta néhány ismerősöm, ami további megrendeléseket hozott, építettünk még pár hasonlót, Kővágóörsön például kettőt is. – Amikor hozzákezdtél ehhez a tanyához, milyen elképzeléseid voltak, mit kellett tudnia az új épületnek? – Végiggondoltam, hogy nem baj, ha van áram, ha normálisan fűthető, ad egy bizonyos komfortot, de azt az első perctől kezdve tudtam, hogy olyan épület lesz, amelynek a működéséért folyamatosan dolgoznom kell majd. Ezért vannak a manuális tűzhelyek, a kemence, a csikótűzhely, az első szobában a cserépkályha, mert nem szerettem volna tekergetni a termosztátot, nem vágytam olyan helyzetre, amikor semmit sem kell tennem a termosztát beállításán túl a 22 fokért. Emlékszem, hogy amikor édesapáméknál átálltunk fatüzelésre, vele is azon versengtünk, hogy melyikünk gyújthat be. Az ikertestvéremmel több mint száz bunkert építettünk gyerekkorunkban. Kifejezetten rossz, eleven gyerekek voltunk, együtt csináltunk mindent, úgy sokkal könnyebb volt, minden egyértelmű volt, nem kellett semmit kérdeznünk, csak összevillant a tekintetünk, és tudtuk, mi a teendő. Így egészen más volt, mintha egyedül próbáltunk volna különc módon viselkedni. Soha nem az érdekelt bennünket, mint ami a többi gyereket. Igaz, volt néhány hasonló suhanc a Petőfivárosban, ahol felnőttünk, és ami akkoriban a város széle volt. Ketten is elegek lehettünk volna egymásnak, de bandázni is nagyon szerettünk. Kialakult itt egy fix társaságunk, focipályát építettünk, kiirtottunk rengeteg bozótot, elegyengettük a terepet, amire még a helyi pártember is felfigyelt – szocializmus volt még –, és küldött egy munkagépet, amivel a tereprendezést gyorsan megoldották. Az Énekes utcai benzinkút mögött kialakítottak nekünk egy rendes focipályát, meg játszóteret a szükséges eszközökkel, mert mi elkezdtünk ott magunktól mozgolódni. Igazi alulról jövő kezdeményezés volt! – Mik voltak a legfontosabb szempontjaid, amikor a leendő tanya helyét kiválasztottad? – Mivel a gyermekkorom Izsák és Kecskemét között telt el, hiszen az apai ághoz tartozó úrréti tanyát már korábban eladták, tudatosan ezen az útvonalon kerestem magamnak megfelelő területet. Végigjártam a dűlőket egyenként, egy teljes évet rászántam, több száz tanyát megcetliztem, ami tetszett. Fontos volt, hogy legyen elegendő terület hozzá, főleg ősgyep, mert a jószágtartást már akkor elhatároztam. És fontos volt az is, hogy a környezet szép legyen, és lehetőleg minél érintetlenebb állapotú. Beszéltünk már róla, hogy a testvérem építész lett. Eredetileg én is annak készültem, együtt kezdtük a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a magasépítő szakot. Maga az építészet nagyon tetszett volna nekem, de annyi más, járulékos tárgyat kellett még tanulnunk, hogy elment a kedvem tőle, és átmentem a Janus Pannonius Tudományegyetem népművelés–rajz szakára, onnan lépkedtem tovább, és lett belőlem végül szobrász.
