Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
78 – DLA-fokozatot is szereztél, a szabad művészetek doktora vagy. Olyan doktor, akinek rackanyája van, meg hucul lovai, és akinek az udvarát komondor őrzi. Tudatosan törekszel arra, hogy az állataid lehetőleg őshonos, hosszú idő óta velünk élő fajták legyenek? – Törekszem rá, de főként azért tartom épp ezeket az állatokat, mert ezeket kedvelem. A komondor tökéletes választás, a rackánál valóban az őshonossága volt az egyik fontos érv. Esztétikailag sokkal szebb, kevésbé törődésigényes, és sokkal kevésbé érzékeny, mint a mostani hibrid fajták. De ugyanúgy kell gondoskodni róluk is, nem lehet magukra hagyni őket, annak ellenére, hogy kevésbé betegszenek meg, mint az itthon tenyésztett egyéb fajták. – Pár évvel ezelőtt túlbuzgó állatvédők feljelentettek téged a hucul lovak gondatlan tartása miatt. Nem tudták, hogy azok az állatok a szabadban töltik a téli hónapokat is. – Szerencsére az ellenőrzésre érkező, képzett állatvédők nekem adtak igazat, látták, hogy átlagon felüli gondossággal bánok az állataimmal, kiváló minőségű takarmányt etetek velük, és lassan elcsendesedett a vihar, de vitán felüli, hogy sok kellemetlenséget okozott. – Az állataidat haszonállatként tartod, vagy csupán hobbiból? – A rackanyáj több mint száz egyedből állt, amikor a csúcson volt. Korábban húsvét táján értékesítettem belőlük, főként magánembereknek. Kialakult egy stabil kuncsaftköröm. A lovakat mindig is hobbiból tartottam, annyi praktikus hasznuk viszont volt, hogy rendben tartották a tanya körüli ősgyepet. Évekig úgy nyaraltunk a testvéremmel, hogy felültünk rájuk, és elmentünk lóháton a Dunántúlra, a Balaton-felvidékre és más helyekre, alkalmanként két hétre. 2016 óta lóval nem engednek fel a Szántód és Tihany között járó kompra, azóta felhagytunk a lovastúrákkal. Egyszer ugyan még megkerültük a tavat, hogy ne kelljen kompra szállni, de nagyon sok a műút, kevés az olyan hely, ahol lóháton lehet közlekedni. Az emberek nem nagyon tudják hová tenni, az autósok pedig kifejezetten barátságtalanok, így veszélyes lett ekkora távokra kilovagolni. Földutakon még lehetne, de a sok műút, vasút, autópálya nagyon megnehezítette a lóval való közlekedést. A 30-40 kilométeres kerülők miatt ez ma már nagyon meggondolandó, de így is gyönyörű élmény volt lóhátról felfedezni az országot. Azóta egy dolguk van: kezelik a területet, legelnek. Meg boldogok. – Bérlovagoltatásra nem gondoltál? – Üzletet nem csináltam belőle, mert rengeteg időt igényelt volna. És a választott életmódom ellenére én elsősorban szobrász vagyok. Rengetegszer megmutatta az élet, hogy ez az én utam. Nem volt egyszerű döntés. Amikor abbahagytam az építészetet, én ezt nagyon keményen megimádkoztam, és minden ajtó megnyílt előttem. És amikor letértem az útról, mindig kaptam valami egyértelmű jelzést, vagy leégett a házam, vagy csaknem elveszítettem a szemem világát. És akkor szép lassan meghallottam, amit meg kellett hallanom. Ha élni akarok, akkor azt kell csinálnom, amit már megkaptam mint hivatást. Akkor döntöttem el, hogy nem lesznek kanyarok, egy irányba fogok menni. Itt a portámon is látszik 8-10 szobor, félkész állapotban is legalább ugyanannyi van, a Balaton-felvidéki portánkon is van ugyancsak 5 monumentális szobrom biztosan. Leegyszerűsödött az életem a számomra rendelt út elfogadásával és belátásával.
