Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Az alföldi, tanyás paraszti gazdálkodás értékei
65 csak ínyeink jó ízlését pusztítja el, de a gondolatainkba és tudatunk alá is befészkelte magát, hízeleg hiúságunknak, foglalkoztat, kondicionál és hülyít;”1 Magyarországon a KSH aktív keresők megoszlására vonatkozó adatai szerint, az önálló parasztgazdák aránya 1949-ben még 46,7% volt, tíz évvel később, a kényszerkollektivizálás idején már a fele sem, csupán 19,9%, és 1970-re már szinte eltűnt ez a réteg, csak 1,6%-ot tett ki.2 A pártállam a kényszerítőeszközök széles tárházának bevetésével 1962-re elérte, hogy a mezőgazdasági keresők 94%-a ekkor már a szocialista szektorban dolgozott, ezzel a magyar társadalom legnépesebb társadalmi rétegét, a parasztságot − amely kultúrát, önállóságot, értékrendet képviselt − 20 év alatt sikerült szinte teljesen felszámolnia. Tehát a hatalom megtörte a Duna–Tisza köze legbefolyásosabb társadalmi csoportját, a birtokos parasztságot, mely évszázadokon át tökéletesítette azt a tudást, munkaszervezési formát, aminek révén a kiskunsági, homokhátsági tájjal harmonikusan, a környezeti erőforrásokkal felelősen és fenntartható módon tudott együtt élni, azon eredményesen gazdálkodni. Ez a tudás nyomokban, töredékesen még létezik, de néhány év, évtized múlva teljesen el fog veszni. Hatvani Dániel 1977-ben megjelent sorai szerint: „az újabb menekülési hullám az 50-es és a 60-as évek fordulóján, az átszervezés idején érte el a kiskunsági tanyavilágot. A korábbihoz hasonlítva még hevesebben, még végérvényesebben. A nagytáblák útjába eső tanyák sorsa pár év alatt megpecsételődött – a gazdaságok is minden módon segítették az ott lakók elköltözését, s ezek helyét ma már semmi sem jelzi. [...] Más tanyákon meg a magukra maradó öregek adták fel évről évre a küzdelmet.”3 A szocializmus egyfelől felszámolta az önálló parasztságot, másfelől a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében tett engedményekkel, a háztájival és a második gazdaság kibontakoztatásával, a kizsigerelt és téeszbe kényszerített parasztok tőkehiánya okán konzerválta a tradicionális, háború előtti munkaszer vezési formákat. Ennek következtében a háztáji gazdálkodás kiteljesedésével a háború előtt született paraszti nemzedék még fenn tudta tartani a tradicionális paraszti gazdálkodást a rendszerváltás időszakáig – azért, mert a szocializmus bezárta és konzerválta ezt azzal, hogy nem tudtak gépesíteni, a technológiai fejlődéssel lépést tartani. A rendszerváltás hozta el ennek az időszaknak a végét, egyrészt azért, mert ez a háború előtt született és szocializálódott korosztály kihalt, másrészt azért, mert a gépesített, technológiai mezőgazdaság megfojtotta a háztáji jellegű, kisüzemi gazdálkodást. Ennek a folyamatnak az utolsó mozzanatait szeretném az alábbiakban bemutatni a saját emlékeim alapján. Az első világháború után született nagyszüleim nemzedékéből már csak a „legfiatalabb”, az 1926-ban született anyai nagymamám él. Mind a négy nagyszülőmet volt szerencsém ismerni, akkor vesztettem el őket az ezredforduló környékén, amikor munkám, családom és otthonom már Kecskeméthez kötöttek. Nagyszüleim mind Jászkarajenő délnyugati, Alsókara felőli végében fekvő tanyákban születtek, néhány dűlőre, kilométerre egymáshoz és a faluhoz. 1 Faludy 1989, 170. 2 Andorka 2006, 180. 3 Hatvani 1989, 87.
