Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Boldog Zoltán: Arany János rejtett politikai és poétikai programja (Történelmi balladákká tördelt nemzeti eposz)
82 Boldog Zoltán Arany János rejtett politikai és poétikai programja Történelmi balladákká tördelt nemzeti eposz „[V]olt-e nekünk valaha ős eredeti eposzunk?” – teszi fel a kérdést Arany János Naiv eposzunk című írása elején, majd az esszé végén a választ is megkapjuk tőle : „a felidézett nyomokból is kiviláglik már, hogy volt nálunk naiv eposz s hogy az, mint általában a népköltemény, költői formában nyilatkozott”. A nyomok közül Arany néhányat nagyra becsül, másokat viszont elutasít, mert nem felelnek meg azoknak a követelményeknek, amelyeknek szerinte a történetet előadó költői műveknek eleget kell tenniük. Erről a következőképpen fogalmaz: „A klasszikai epopoeák eme ragyogó naprendszerén kivűl még nagyon sok bolygó és üstökös kereng az elbeszélő poézis egén, amelyek bár különböző irányba futnak, s különböző kördedségű utat írnak le, annyiban mindnyájan megegyeznek, hogy pályájok nem egyenes vonalként halad a sivár végtelenbe, hanem azon pontra, honnan kiindúlt, visszatér; vagy – mellőzve a kissé mindig biccentő hasonlítást – mindnyájan kerek egésszé, életműves költői alkotmánnyá hajlandók idomúlni.” Aranynak két fontos követelménye van a történetet elmondó költői művekkel szemben: a körkörösség és a kerek egésszé válás. Erre szerinte nem voltak képes ek sem Tinódi, sem Ilosvai alkotásai, sem pedig a költőiségtől elzárkózó történetíróink művei . Néhányan azonban elismerést kapnak a szigorú Aranytól. Az egyik ilyen kivétel Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemmel. A másik, ráadásul a szerző jelenéből származó két példa a követ kezőképpen fest: „a Fehér László című zsiványballadára hivatkozom, melynek benső alkata, dacára a silány verselésnek, tökéletes költői kompozicio; vagy a közelebb Gyulai által ismertetett Aigó Mártont hozom fel, melyet szebben műköltő sem alkothatna. Meg van tehát, nagyon meg van népünknél a forma iránti érzék elbeszélő költeményeknél is; csakhogy az alkotó tehetség, darab idő óta, gyéren mutatkozik.” Látható, hogy a ciklikusság és a kerekség mellett Arany azokat az alkotásokat hiányolja, amelyek ezeket a követelményeket nem silány módon, hanem esztétikai, műfaji értelemben tökéletesen valósítják meg. Ebből a két megjegyzésből könnyen kirajzolódhat egy olyan program, amely szerint a 19. század második felében az eposztól érdemes elmozdulni a ballada felé. A Gyulai Pál-féle balladagyűjtésre hivatkozó Arany tisztában volt a kor poétikai divatjával, költői követelményeivel is. Erről több, Garay Jánosnak és Tompa Mihálynak írt levele tanúskodik, amelyekben a Petőfi-utánzókkal szemben kel ki, és Világos után folytathatatlannak tartja az addigi lelkesítő hangvételű lírát. Arany János a balladákban figyelhetett fel mindarra, amit a kerek egésszé válás és a körkörösség kapcsán hiányolt például Ilosvainál és Tinódinál. A történelmi balladák ezen esztétikai szempontokon kívül politikai igényeket is kielégítenek. Kronologikusan olvas-
