Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Kerpics Judit: „A mit külföldi divatlapok adni nem képesek” (A nyugati és a nemzeti divat vetélkedése a Nővilág hasábjain az 1850-es és 1860-as évek fordulóján)
81 divat gyakori és radikális változásait, szemben a hagyománytisztelő, állandóságra törekvő magyar viselettel, melyet kényelmi és esztétikai szempontból is a párizsi divat fölé helyezett. Hívei azonban nem zárkóztak el bizonyos módosításoktól, melyek az eredetileg díszöltözetnek tervezett ruhákat mindennapi viselésre alkalmassá tették. 1860 nyarára a divatjelentések tanúsága szerint már teljesen általánossá vált a magyaros viselet kortól, nemtől, lakóhelytől és társadalmi állástól függetlenül. Heckenast-Bajza Lenke divattudósításainak gyenge pontja – a Vajda által első novelláskötete kapcsán is kritizált – nyelvi megformálatlanság. Döcögős, olykor értelemzavaróan alulszerkesztett mondataiért45 azonban bőségesen kárpótolta az olvasót a magyar közélet ismert asszonyai által viselt „szebbnél szebb ősmagyar öltözékek” leírásával.46 Az előfizetőknek nyilvánva lóan többet jelentett a saját köreikben ismert nevekkel és rendezvényekkel találkozni, mint egy-egy jeles márkiné vagy belga hercegnő szereplése magyar hölgyek számára lényegtelen, ám igényesen leírt gálaesteken. Mégis hiába teltek meg a hetilapok, a boltok és a szalonok nemzeti divatcikkekkel, a magyaros viselet reneszánsza a pesti és vidéki öltözködésben mindössze pár évig tartott. Hiába küzdöttek a divattudósítások szerzői a magyar öltözet felszínes divattal való összemosása ellen, hiába dolgozott a sajtó a ruházat nemzeti ideológiával való feltöltésén és állandósításán. Az 1857-es első báli megjelenések után 1858-ban beszivárgott a nappali viseletbe is, majd 1860-ban csúcsosodott ki, egészen kiszorítva a divatlapokból és a társasági eseményekről a francia divatot. Ez a kizárólagosság azonban csupán egy évig tartott, 1862-ben pedig már Alexandra angol hercegné ruháit kezdték utánozni a magyar hölgyek is. 1865-ben egyre lankadt a honleányi lelkesedés a női ruházkodás terén, 1868-ra pedig egészen kikopott a divatból.47 A nemzeti öltözet viselése a – Bécsben is népszerű – párizsi divat darabjai helyett, a saját hagyomány felértékelése az idegen áramlatokkal szemben egy rövid időre a nyelv megőrzésével került azonos szintre a nemzeti egység megtartásának narratívájában. A magyar viselet általános, egész nemzetre kiterjedő elterjesztésének nemzetmegtartó eszménye végül pontosan annak bizonyult, amit a leginkább megvetett: egy-két évadon át meghatározó, a külsőségeken túllépni képtelen, kérészéletű divatnak. 45 P l.: „Ezen szempontból kiindulva előttünk nem csupán az érdekes a mi uj, hanem az a mi érdekes.” Heckenast-Bajza Lenke, „Eredeti divatjelentés”, Nővilág , 4. évf. 16. sz. (1860. ápr. 15.) 46 Heckenast-Bajza Lenke, „Eredeti divatjelentés”, Nővilág , 4. évf. 16. sz. (1860. ápr. 15.) 47 F. Dózsa, A női divat... 305–314.
