Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 7-8. szám - Fülöp Tamás: Az elveszett édenkert

10 Az emberiségnek a globalizáció negatív hatásainak mérséklése és az ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében is túl kell lépnie a bűntudaton és a vádaskodá­son, és neki kell kezdenie a gyakorlati feladatok megoldásának. Maga a válság, mint a változás egyik formája, mint egy új korszak vajúdása, egyúttal lehetőség is az átalakulásra, a megújulásra. Újult reménykedéssel és cselekvő elszántsággal kell azon dolgozni, hogy a világjárvány okozta társadalmi trauma és gazdasági visszaesés sokkja valóban arra késztesse a világ befolyásos gazdasági és politikai döntéshozóit, hogy nemzetközi összefogással tegyenek konkrét lépéseket az emberiség jövőjét fenyegető egészségügyi és ökológiai katasztrófák elkerülése, egy mindenki által élhetőbb, a következő generációk számára is fenntartható világ megteremtése érdekében. „Egy bárkában vagyunk” – utalt az emberiség közös felelősségére, az embe­rek egymásrautaltságára Ferenc pápa a koronavírus-járvány miatt üresen álló római Szent Péter-bazilika előtti téren elmondott 2020. március 27-i Urbi et Orbi homiliájában. A katolikus egyház vezetője szerint a világjárvány – leleplezve emberi sebezhetőségünket, hamis és felesleges bizonyosságainkat, amikre eddig céljainkat, terveinket és szokásainkat építettük – rávilágított arra, hogy mennyire megfeledkeztünk, és nem törődtünk mindazzal, ami „éltet és erőt ad életünknek és közösségeinknek”. A pápa szerint a földünkön és a világban tapasztalható jelen ­ségek azt igazolják, az emberiség eddig sokkal jobban törődött saját énjével, életmódjával, külső megjelenésével, mint az embertársaihoz való tartozással, azt gondolva, „örökre egészségesek maradunk a beteg világban”. És míg úgy tűnt, „teljes sebességgel haladtunk előre, erősnek és mindenre képesnek éreztük magunkat. Haszonra éhezve hagytuk, hogy a javak halmozása és a sietség elkábítson. Nem álltunk meg, nem tértünk magunkhoz a háborúkkal és a globális igazságtalanságokkal szemben sem, nem hallottuk meg a szegények és súlyosan beteg bolygónk kiáltását sem.” A világjárvány által előidézett trauma emlékeztet arra, hogy az emberiség válaszút elé érkezett, s döntenie kell, hogy az eddigi hangos, de külsőségekre és látszatra épülő életet, vagy a mértékletességet, a csendes szolgálatot, a testvériséget és a szolidaritásra alapozott közösséget választja. Emberemlékezet óta először fordult elő a 2020-ik esztendőben, hogy Európa és a világ keresztényei a húsvéti szertartást nem a templomaikban hallgathatták meg. Önmagunkba mélyedésre késztet bennünket ez a helyzet, rádöbbentve egyént és közösséget egyaránt arra, hogy „Nem vagyunk elegek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk”. Meritum humanum aeterna Abban ma már egyre többen egyetértenek, alapvető változásokra és változta­tásokra van szükség, gondolkodásban és tettekben is ahhoz, hogy az emberiség által előidézett, immár saját létezését veszélyeztető ökológiai katasztrófa elke­rülhető legyen, és a megkezdődött klímaváltozás következményei mérsékel­hetők legyenek. A szükséges képlet alapvetően rendelkezésünkre áll. De vajon képes-e az ember arra, hogy egy magasabb cél, a közösség jövője érdekében saját életmódján változtasson? Képes-e az emberiség arra, hogy az elkövetkezendő generációk számára kényelmének, jólétének egy részéről lemondjon? Képesek

Next

/
Thumbnails
Contents