Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 7-8. szám - Fülöp Tamás: Az elveszett édenkert

11

lesznek-e az országok és nemzetek, hogy előítéleteiket, ellentéteiket félretéve, globális szinten összefogjanak a bolygót és az emberiséget fenyegető veszélyek elhárítása érdekében? Képesek lesznek-e a politikai és gazdasági elitek, hogy pillanatnyi érdekeiken felülemelkedve hozzanak bátor döntéseket a megtermelt és előállított javak igazságosabb elosztásáról, a globalizáció káros következményeinek megszüntetéséről, a fenntarthatatlan fejlődés céljainak módosításáról, az egész Földre kiterjedő környezet- és klímavédelem feladatairól? És képesek lesznek-e a politikai, szellemi, spirituális vezetők meggyőzni az emberiséget arról, hogy mindehhez – az anyagi eszközökön túl – a legszebb, legirracionálisabb, a leginkább metafizikai emberi tulajdonságokat, a hitet, az elszántságot, a lemondást, az áldozathozatalt, a cselekvő szeretet eszköztárát is mozgósítani kell?

A tudósok rendelkezésre bocsájtották a legsürgősebb teendők listáját. Mindenekelőtt lassulnia kell a globális fejlődésnek, hiszen véges erőforrásokra nem lehet végtelen és folyamatos növekedést alapozni. A világgazdaság meghatározó szereplőinek módosítaniuk kell a jelenlegi gazdasági és gazdálkodási rendszereket, mert nem lesz hol, és nem lesz kinek javakat előállítaniuk. Újra kell gondolni nyersanyag-kitermelési, energia- és élelmiszertermelési, illetve energiafelhasználási, fogyasztási és települési szokásainkat. Erősíteni kell az országok, a nemzetek együttműködését, mert egyéni megoldásokkal nem lehet megállítani a Föld ökoszisztémájának összeomlását. És változnia kell magának az embernek, az egyénnek is, hiszen jelenlegi életmódja – fogyasztási, utazási szokásai, természethez fűződő viszonya – már nem lesz fenntartható. Alkalmazkodnia kell az egyéneknek és a közösségeknek is ezekhez az átalakulásokhoz, ugyanis a klímaváltozás hatásai már rövid távon belül kihívások elé állítanak bennünket. E tekintetben az egyéni és közösségi felelősség nem válik el, hiszen egyénileg és társadalmi szinten is meg lehet és meg is kell tenni minden lehetséges lépést, jövőnk és lelkiismeretünk érdekében is. Ember és természet, egyén, közösség és a bennünket körülvevő világ kapcsolatrendszere időben változó képet mutat, ami azt is jelenti, hogy a kialakult helyzet elszántan, következetesen, szisztematikusan megváltoztatható, vagyis nem kell elfogadni azt, hogy pusztulásra ítéltük a bolygónkat. Lehet visszatérni, közelebb húzódni a természetes életmódokhoz, lehet tudatosabban viselkedni a természettel és az élővilággal szemben, lehet a természet adományait sokkal jobban hasznosítani, az erőforrásokat kevésbé pazarolni, az ökológiai lábnyomunkat kisebbre vonni, a gépjárműveinket kevesebbet használni, az energiafogyasztásunkat és a környezetszennyezést csökkenteni. Lehet zöldebben élni, lehet önfenntartásra képes módokon gazdálkodni, lehet élelmiszer-termelésünket újragondolni, fogyasztási szokásainkban mértékletességet tanúsítani, természeti erőforrásainkkal takarékoskodni, erdőket telepíteni, ökokerteket kialakítani, megújuló energiaforrásokat hasznosítani. Elődeink „lassú tudását” segítségül hívva megváltoztathatjuk a természettel kapcsolatos gondolkodásunkat, átalakíthatjuk a tájhoz, a környezethez, az élővilághoz fűződő viszonyunkat, képesebbé válhatunk hosszabb távon gondolkodni, és tetteink következményeit megismerni. Az egyén és a közösségek szempontjából is hasznos, hogy sok önszerveződő ökológiai és környezetvédelmi mozgalom sarjadt ki a közösségteremtés igényé-