Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Bengi László: Kollíziók és alternatívák a modernségkutatásban (Lengyel András Irodalom és modernizáció – kollíziós szerkezetben és A modernség gondolkodástörténetéhez című köteteiről)
100 az idézett mondat a normatív modernségfelfogás ellentmondásosságát is jelzi. Miközben ugyanis a modern gondolkodás kollíziós szerkezetét csak az egymással szembenálló felfogások egyidejű méltánylása révén lehet bemutatni, a történetelem erősen célelvű, szekularizált üdvtörténeti felfogása a modernség antinómiáinak a modernség afféle modernizálása révén történő meghaladhatóságát sugallja. (Véleményem szerint hasonló ellentmondás a már érintett Ignotus-értelmezésben is fölsejlik: „Azaz a »fekete zongora« s annak ignotusi interpretációja egyszerre hívja föl a figyelmet a szimbólum teljesítőképességére és inherens történeti korlátaira.” [GT, 19]) Ennek ellenére Lengyel András nem simítja el „mindazokat a gyűrődéseket”, s nem födi el „mindazokat a disszonanciákat, amelyek ezeket az évtizedeket ténylegesen jellemez ték” (K, 24). Összességében meggyőzően érvel amellett: „A »boldog békeidők« élmény- és tapasztalatszerkezetében tehát nagyon is sok disszonancia kapott helyet.” (K, 25). A modernség kollíziós szerkezetét hangsúlyozva és kiterjesztve Lengyel András megfontolandó föltevést fogalmaz meg arról, hogy – jóllehet a modern magyar irodalom emblematikus folyóiratának továbbra is a Nyugat ot tartja – „az 1890-ben indult A Hét [...], bár a modern magyar irodalom előzményeként és előkészítőjeként szokás emlegetni, valójában a modern habitus megszületésének legfontosabb fóruma volt.” (K, 26) Ezzel a megállapítással Lengyel nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy a magyar irodalmi modernség jelentkezése nem a Nyugat indulásához, hanem mintegy két évtizeddel korábbi dátumhoz köthető. Jelképes alaknak ez esetben Ignotus bizonyul, aki nemcsak A Hét nek volt már a 20. századot meg előzően publicistája, hanem – mintegy jelezve a folytonosságot – a Nyugat létrejöttében is meghatározó szerepet játszott. A kötetben föloldatlanul marad azonban az ellentmondás, hogy egy másik tanulmány szerint, noha Ignotus „volt a lap legkreatívabb eszmetermelője, a »modern« habitus egyik leghatékonyabb előkészítője, szóba öntője és alakítója”, „amikor az utak 1906-ban elváltak, kiválása A Hét ből már önmagában is a magyar szellemi élet belső átalakulásának egyik le nem tagadható jelzése lett: a magyar irodalom korszakhatárhoz ért” (K, 139). Másutt viszont ismét a Kiss József lapjának modernségét sejtető megfogalmazást olvasunk: „A Hét a magyar modernitásnak a Nyugattal rivalizáló, ahhoz mérten egy másféle alakváltozatát képviselte” (K, 208). Aligha kérdés, hogy a 20. század első évtizedének közepén fontos változások zajlottak a magyar irodalomban. Ám önmagában az ekkortájt föltételezett történeti hangsúlyváltásból még nem következik, hogy a magyar irodalmi modernség is ekkor, alapvetően a Nyugattal vette kezdetét. Jóllehet e folyóirat jelentősége Lengyel szerint is kétségbevonha tatlan a magyar modernség történetében, a „kulturális funkciómegoszlás” révén létrejövő helyzet igencsak komolyan veendő feladatot jelent az irodalomtörténet-írás számára: „E váltás természetszerűleg azzal járt, hogy az irodalmi köztudatban a Nyugat nagyon gyorsan elhomályosította A Hét teljesítményét. S ez az elhomályosulás szorosan vett irodalmi szempontból érthetőnek, sőt szükségképpeni fejleménynek tekinthető. De ezzel, paradox mód, a Nyugat mélyebb megértése is jelentősen megnehezedett: az, ami homályba borult, magának a Nyugat nak a mélyeb ben fekvő speciális újdonságát is magával húzta, elhomályosította.” (K, 139) Az Irodalom és modernizáció – kollíziós szerkezetben kötet legnagyobb részét, közel két harmadát érthető módon a Változatok a modernizációra című rész teszi ki. Az előtte álló, A kommunikáció-technológia szerepéről című közbevetés fölerősíti azt az érzést, hogy nem monográfiát tartunk a kezünkben. Nem mintha ez a rész nem kapcsolódnék a kötet alapvetéséhez és a bevezető fejezethez. Ott a modern habitus meghatározó jellemzőjeként került szóba az élet felgyorsulásának és a távolságok csökkenésének érzése, aminek pedig aligha elhanyagolható vagy alábecsülhető eleme a közlés új csatornáinak kialakulása, illetve egyáltalán a kommunikáció gyorsaságának növekedése. Az itt olvasható írások számos új, illetve kevésbé ismert adatot gyűjtenek egybe e változások tényezőiről, illetve hatásairól.
