Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 6. szám - Jász Attila – Csendes Toll: A bölények kipusztulása (verciklus – részletek)

57

és kiabálsz, pont úgy, ahogy anyádék egymással, mindkét szerepet te játszod, feleséged ijedten hallgat, látszik a szemében a félelem, mindjárt el is sírja magát, na ettől aztán a középkorú indián teljesen kiborul, hogy mindez megtörténhet, hogy akit szeret, és aki ezt talán nem érzi már elég intenzíven, esetleg félni kezd tőle, ezért még inkább magadba zuhansz, végül aztán feleséged is felveszi a neki szánt szerepet, és nem sikerül visszasurranni a kisablakon át az idilli családi életbe,

épp azért, mert egy idealista álmot kergetsz egész életed folyamán, mindig naiv, kicsit ostoba és együgyű vagy, mint egy síksági indián a bölények kipusztulása után, mire észbe kapsz, egy rezervátum kocsmájában ülsz, és a már eleve rezervátumban született fiataloknak mesélsz

a régi időkről.

Bátran vállalod, hogy igazi indián vagy, bár ez nem nagyon érdekel akkoriban senkit, egy gyerek hadd higgye, amit szeretne, de igazi indián valójában csak nagyszüleid kertjében leszel és lehetsz, és igazán otthon is csak a gyümölcsfák lombkoronájában elbújva érzed magad, persze a házat körülvevő udvarban is nagyon jó, kutyázni, focizni, csak ott mindig szem előtt vagy,

hiába döngeted gumilabdával a nemrég bádogra cserélt kaput, mindig azt érzed, rajtad a láthatatlan nagyszülők vigyázó szeme, és hiába nagyon hangos a labdapuffogás, nem szólnak, hagyják, csináld csak,

valamennyi otthonosságérzést talán még a régi öntöttvas fürdőszobai kád jelent,

alulról melegíthető bojlerral, lehet nyakig érő vízben fürödni, közben a mama befőttjét enni titkos jóváhagyásával, olvasgatni, régi újságokat nézegetni, főleg, ha elég csendben vagy, és elfeledkeznek rólad szándékosan egy kicsit,