Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Füzi László: Benes József művészetének sajátos vonásai
47 a művész, akár a legmagasabb művészi fokot sem kizárva, nem azonosul, s az nem kapcsolódik valamilyen társadalmi, de mindenképpen a művészet világán túlmutató célhoz. Jó tíz évvel később, ezerkilencszázhetvenháromban Szombathy Bálint már az egzisztencialitás kifejezést használta Benes képeivel kapcsolatban: „A benesi figuralizmus kevésbé letisztult darabjain még fellelhető néhány szürrealista nyom, máshol viszont eljut a társadalmi elkötelezettségig például a tiszai árvizet dokumentáló képein is. Mivel eredendően az emberi sors érdekli, nem bocsátkozik részletekbe, egyedi problémákba. Elveti a heideggeri levezetést az általánosból az egyesre, a problémát általános emberi szemszögből vizsgálja, melyet az »egy ember«, tudniillik a saját tapasztalata segít elő. Az egzisztencia átélésében feloldódik a félelem. Festészetének igazibb támasza a sartre-i elmélet, mely szerint az egzisztencia kérdése nem a születéssel és a halállal lesz időszerű, hanem a tudatosított semmi által: »Egyedül vagyunk könyörtelenül... Ezt fogom azzal kifejezni, hogy az ember szabadságra ítéltetett.« »Az ember az, amivé önmagát teszi« sartre-i tétel igazságában ott a végső választás lehetősége, a társadalmi állásfoglalás és cselekvés, az elkötelezettség vállalása valami mellett, dacolva a semmi felismerésével. A létezésről beszélni annyi, mint megkérdőjelezni a létet. Ezen az úton kell elindulni Benes egzisztencialista festészete felé, mert azt a lehetőséget nyújtja, hogy általa éljük át egzisztenciánkat, az e világi létet.” A közel ötvenesztendős írás kulcsmondatai: az egzisztencia átélésében feloldódik a semmitől való félelem, Benes képeinek segítségével átélhetjük az egzisztenciánkat. Az első mondat igaza Benes életében is igazolódott, a másodikét képeinek befogadójaként sokan megtapasztalhatták. Annak, hogy egzisztenciális jelentőséget tulajdonított művészi tevékenységének, fontos következménye volt az is, hogy szerette volna, ha munkáival hatni tud, hogy mindarra, amit mondani akar, felhívja a figyelmet. Ezért választotta a nagy méreteket, ezért a feltűnő formákat, a sokszorosított grafikai eljárási módok adta lehetőségeket, s ezért a mellbevágó motívumokat. Tudta, képeit vagy elutasítják, vagy elfogadják, de azt is tudta, hogy akár az egyik, akár a másik eshetőség történik meg, ő maga mindenképpen állásfoglalásra késztette a munkáit szemlélőket. Az egzisztencialitás a műveket alkotójuk életéhez kapcsolja, a következetes alkotóknál ez a kapcsolódás teremti meg az életmű egységét, s segít megérteni annak organikus mozgását, átalakulását. Az ilyen életművekről szinte csak genetikusan, az egyes motívumok változásait, átalakításait figyelve szabad csak szólni. Nem arról van szó, hogy az egyes munkákat nem lehet, vagy nem kell akár önmagukban is leírni és értelmezni, s nincs szó arról sem, hogy azok
