Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Füzi László: Benes József művészetének sajátos vonásai
46 Füzi László Benes József művészetének sajátos vonásai – újabb fragmentumok – A sokat idézett Tolnai Ottónak, szeretettel Benes a művészetével mondott el mindent, írtam korábbi tanulmányomban. Utolsó képét említettem akkor, s arra utaltam, hogy a világtól való búcsúját ezzel a képpel fejezte ki. Most Szarka Mándity Krisztina leírását veszem kölcsön ugyanerről a képről: „Vastag, fekete földrétegek között korábbi képein soha nem látott, kék felület látható...”, írja, s mellé teszem Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol című trilógiájának mondatát: „Az ég tud a legkékebb lenni minden kék dolog közül, mi pedig abban a hitben voltunk, hogy előbb-utóbb minket is odavisz majd magával a halál...” Benes valóban ezzel a képpel búcsúzott a világtól, az itteni küzdelmek után valami éterien tiszta közegbe vágyott, de az is lehet, hogy a világnak a számára való bezáródását fejezte ki így. Magam a korábbi mondatommal arra is utaltam, hogy a rajz és festészet Benes számára a legteljesebb önkifejezési lehetőség volt, munkája során nem egyszerűen képeket teremtett, hanem a világhoz való viszonyát is kifejezte azokkal – most, két évvel az akkori írás lezárása után talán éppen ezért érzem fontosnak, hogy ne elégedjek meg a számomra most már túlzóan általánosítónak tűnő mondattal, s más általánosító mondatok okán is pár bekezdésben munkáinak s az azokban megmutatkozó világképnek a sajátos vonásait is érintsem. Munkásságának legfontosabb és legáltalánosíthatóbb vonása, hogy mindannak, ami foglalkoztatta, egzisztenciális tétje volt. Kettős értelemben is. Egyrészt önmaga számára, ahogy arra fentebb már utaltam, most ezt, az egzisztencialitásnak az önmaga világában való jelenlétét részletezem. Az első, ezerkilencszázhatvanegyben Szabadkán megrendezett kiállításán Bela Duranci fontos idézettel kezdte megnyitóját: „Mára már, azonban, csak az »élethivatás nélküli«, »tiszta művészet«, a gyakorlati ürügy nélküli, személyes vallomás maradt. Ezért ezek a bármennyire is humanisztikus vallomások, a modern életmód megsüketített zsivajában, pusztába kiáltott jajveszékelésre hasonlítanak...” Jegyezzük meg a kifejezéseket, már az induló Benes sem tudta elfogadni az élethivatás nélküli, tiszta, gyakorlati ürügy nélküli művészetet. Azt, amelyikkel
