Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 5. szám - Pátkai Tivadar: Stírölés
48 szamara a susnyákosba’. Csikágóból írt utoljára levelet, hogy elindult haza. Soha nem érkezett meg. Azt híresztelték róla itt a faluban, hazafelé jövet leszúrták valamelyik hollandus kikötőben, aztán a tengerbe lökték. – Először is, kilesed a leányt, aranyos kisöcsém. Jó alaposan. Merre járkál, mi’csinál. Csak nézegeted, mint otthon a képes kalendáriumot az ómáriumon. Vigyázzál, nehogy észrevegyen! Körülbelül egy hónap figyelés után, ha újra meglátod, elszámolsz magadban tízig. Ekkor közelebb mész hozzá. Amilyen közel csak tudsz. Legyen ez a hatókör mondjuk öt méter. De nem szólsz egy szót se. Nehogy mindjárt külföldiül akarjál neki udvarolni, hogy így love, meg úgy love. Na, ez a stírölés legfontosabb lényege. Nem kapkodni! Nem nagyképűsködni! Aztán egészen közel mész, mondjuk, másfél méterre. Kerülgeted. Fölméred. A pillantásaiddal megkeresed a szemét. Még ekkor se csinálsz semmit. Ha erőssen visszanéz rád, próbálj mosolyogni. Namost, ha visszamosolyog, bátran kacsintsál rá. De ne kirívóan, ne is ugye, olyan mittudomén hogyan, hanem inkább közepes formán. Innen már nem lesz nehéz dolgod. Odalépsz hozzá egészen közel, belelihegsz a fülébe. Ne szólj ám neki semmit még most se, hallgassál. De mondjuk ne úgy hallgassál, mint aki beszart. Hanem csak simán hallgass. Ilyenkor még ne is érjél hozzá. Adj neki időt. Engedd, hogy fölgerjedjen. Na, de ez már a csábítás tudománya, aranyos kisöcsém! Szerintem ez is megérne neked még egy másik kisüveg hajolajat. Nem? – De meg ám! Aztán, hogyan látom rajta, hogy fölgerjedt? – kérdeztem bátortalanul. – Hát úgy, hogy már nem börzenkedik semmin. A füle cimpája cinóbervöröses lesz, a csöcse hegye meg fölfelé ágoskodik, majd’ kiveszekedik a nejlonblúza alól. – Mind a kettő, vagy csak az egyik? – Hát majd meglátod. Azt még ugye én se figyeltem meg annyira. Egyiknek így, másiknak úgy. De itt észnél kell ám lenned, aranyos kisöcsém. Ettől még nem szabad hanyatt esned. Ilyenkor megállj van. Elszámolsz magadban most már húszig! Utána megkérdezed, hogy hazakísérheted-e? Ha beleegyezik, na, akkor megfoghatod a kezét. De először csakis a kezét. – Aztán később még mijét foghatom meg? – Várjál az anyád szűzmárjáját aranyos kisöcsém, hát még el se indultatok! Na, jó. Szóval mentek, mendegéltek, aztán ha olyan elhagyott részre értek, ahol senki fia borja nem lát benneteket, próbálhatod megfogni a csöcsét. De egyszerre csak az egyiket. – Mindegy, hogy melyiket? – Hát amelyik kézrül esik, te szerencsétlen. Ilyenkor meg arra köll igen odafigyelni, hogy ne túl erőssen, meg ne is túl gyöngén. Olyan közepessen. Ne aztat érezze, hogy csiklandozod, érted? Ez fontos, mert akkor kinevet, azután iszkiri. Megcseszheted. Hú, de föladta nekem a leckét a Ságiöcsi. El nem tudtam képzelni, most akkor milyen erővel kell megszorítani azt a csöcsöt. Hát, majd még megkérdezem a Csambali Csabit is, mert a Csabit már két szememmel láttam smárolni a templomkertben egyik este. Ő biztosan tudja, mert a templom falának döntötte a nőjét.
