Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Papp Máté: A melankólia gyakorlása (Báthori Csaba: Melankólia)
123 az igazán erős alkotások – s főleg a zeneművek – első mozgatója. Hogy Báthori Csabánál – a szonett mesterfogásainak alkalmazásán, illetve az ehhez kötődő írói vállalkozás nagyságrendjének reprezentálásán innen – mi a fő motiváció, nem tudjuk ilyen egyértelműen megállapítani; mert a választott versforma ragyogó túlkínálata egyszerre nyűgözheti le és tompíthatja el a szövegek „második moz gatóját”, az olvasót. A mindvégig lebegtetett misztériumjelleg ugyanis inkább modorosságokat emel ki, míg a bennfoglalt érzékiség, spiritualitás, intellektualitás, filozofikum és humor túlzottan stilizáltan, kimérten , szentenciózusan nyilvánul meg, csak alkalomadtán adva lehetőséget arra, hogy valóban átlendüljünk azon a bevezetőben említett holtponton, ami után már csak a szakadék pereme következik. A Novalis éjszakáját, Dante sötétlő erdejét, Rilke részvétlen tavait, Ikarosz alkonyatát, Orfeusz alvilágát, Mnémoszüné kavargó vizét, Narkisszosz tükörképét és még megannyi melankolikus magánvalóságot összesűrítő, majd elnyelő mélység „ismeretelméletét” kapjuk ehelyett kézhez. Ez pedig, ha meggondoljuk, egyáltalán nem kevés. „Nincs kicsiny hang a világegyetemben, akár közelről, akár messziről hív, melyet nem érted küld egy ismeretlen.” (Narkisszosz) Az egymással egyébként dialektikus viszonyban álló, helyenként paradox axiómákat rejtő szonettek hang-égitest jei egymás pályáját, köreit érintve keringenek ama rettenetes csönd mag körül, amely felé – Pilinszky poétikája, pontosabban Hommage á Isaac Newton című verse alapján – mindannyian gravitálunk. A kötet ből visszafejthető szerzői intenció mintha ennek ellenében dolgozna, nem csupán mennyiségileg írva túl azt a metaformá t, amit ugyancsak Pilinszky jelöl meg a mű ideális esztétikai (tartalmi-formai) foglalataként, hanem valamiképpen minőségileg is. A vágyott szintézis pedig valószínűleg a meredély szélén való megtorpanásért nem valósulhat meg, ahol a lírai elbeszélő angyali értelemmel fogja fel, hogy ismerete eddig terjedhet; tovább tehát nem lehet képes tapasztalatszerzésre sem. Mégsem marad meg az így kitáruló, elmélyülő csendben, vállalva akár a zuhanás (élet )veszélyét. Az írások ezért többnyire önmagukat visszhangzó „melankóliai gyakorlatok” maradnak. A mindennapok szakadéka bezárul. Az ismeretlen egyelőre nem küld több üzenetet. (Scolar Kiadó, 2017)
