Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Kontra Attila: „S ő harmadnap föltámadott” (A feltámadás hite Pilinszky János publicisztikájában)
116 hetnénk a csoda megszokott értelmében” – írja. 38 A „megváltás iskolájának” három állomását különbözteti meg: 1. a hétköznapi értelemben használt csoda, amelynek megtapasztalásában az érzékek játsszák a fő szerepet; 2. „a földi valóság súlyának maradéktalan vállalása”, amely magában a szenvedéstörténetben csúcsosodik ki igazán, és amelyet a „csoda elmaradásának” is nevezhetnénk; 3. a hit rejtett csodája, más néven „ellen-csoda”, amely minden tapasztalást felülmúl. Pilinszky úgy gondolja, hogy az első szinten lévő csodák mindegyike az ellencsodát készíti elő, ezért az evangéliumban sehol sincsenek olyan csodák, amelyek kizárólag csodák volnának. Jézus azért utasítja vissza kategorikusan ezeket, mert nem azt akarja, hogy a csoda kedvéért higgyenek benne. Igazi célja az, hogy a csodák által a reményt és a hitet a végső dolgok felé irányítsa.39 Ezért van pél dául az, hogy Jánosnál az élet kenyeréről, vagyis az Eucharisztiáról szóló beszéd egybeépül a kenyérszaporítással.40 Varillon szerint, ha Isten „beavatkozik” – akár az evangéliumban leírt csodákkal, akár egyes emberek életében, például gyógyításokkal – az azért történik, mert a szóban forgó esetekben legtöbbször inkább szükségletekről, mintsem a Feltámadottba vetett hit fényénél fogant vágyakról van szó. Ám a végső cél, hogy elvezessen a Kálváriára, ahol nincs semmilyen beavatkozás. Ott csend van és távollét. Mégis, ott és a kereszthalált követő feltámadásban mutatkozik meg a szeretet a maga teljességében.41 38 Pilinszky, Publicisztikai írások , 549. 39 Bultmann is azt hangsúlyozza, hogy a csoda nem egyszerűen olyan esemény, amely valahol és valamiképpen megfigyelhető és megállapítható a világban. Isten ugyanis nem figyelhető és nem állapítható meg. A csoda mint csoda rejtve van, pontosabban elrejtve az elől, aki nem Istent látja benne. A csoda, amelyről a hit szól, nem mirákulum, hiszen a mirákulum éppen hogy konstatálható esemény. A csoda nem abban az értelemben alapozza meg a hitet, hogy mint konstatálható esemény következtetni enged a láthatatlan Isten létezésére. Ez esetben ugyanis Isten elrejtettségét úgy gondolnánk el, mint valamilyen természeti erő (például az elektromosság) láthatatlanságát, vagyis Istent világként fognánk fel (panteizmus). A hit tekintete csak arra irányulhat, amiben hisz, nem pedig arra, aminek segítségével hinnie kellene. Vö. Bultmann, Rudolf, A csoda kérdéséről , 1933, ford. Szabó Csaba = Uő, Hit és megértés , L’Harmattan, Bp., 2007, 145–146. Jézus csodái jelek. A jelnek azonban csak akkor van értelme, ha túlmutat önmagán. Ha a csodák nem volnának jelek, akkor csupán értelmetlen próbálkozások lennének egy „rosszul sikerült” világ megjavítására. De a csoda jel: meghívás, hogy higgyünk a Jézus által hozzánk intézett isteni szónak. „Ezért feddi meg Jézus a tömeget, amikor a csodás kenyérszaporítás után hozzá sereglenek, hogy új csodákat követeljenek: »Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttok (vagyis a csodában megláttátok a jelet), hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok« (Jn 6,26).” Nemeshegyi Péter SJ, Mi a kereszténység? , Prugg Verlag, Eisenstadt, 1982, 19. 40 Vö. Jn 6,1–58. 41 Vö. Varillon, i. m. 87. Az Isten alázatáról és szenvedéséről szóló könyvében így ír erről: „Krisztus kenózisa teljes volt halálában. Ezért ez a halál nyilatkoztatja ki a maga teljességében Isten Dicsőségét, amely lényegében Szeretet mint önmaga megsemmisítésének Hatalma. A keresztre feszített Jézusban nyilvánult meg az élő szentháromságos Abszolútum, amely tiszta »teérted«, az »önmagáért való lét« tagadása. A kereszt a Kinyilatkoztatás központi alakja: egy eltorzított ember leleplezi az arc nélküli örök Létet. (A franciában szójáték: »un homme dé-figuré dé-voile l’Être éternel sans figure.« [a fordító jegyzete])” Varillon , François, SJ, Isten alázata és szenvedése, ford. Szabó Ferenc SJ, Róma, 1982, 120.