Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Szmeskó Gábor: A távolság közelében I. (Simone Weil hatása Pilinszky János misztikafogalmára)
102 segítséget kapó emberben Jézus Krisztust ismeri fel, melynek kapcsán igyekszik bebizonyítani, hogy nemcsak a segítséget kapó, hanem az autentikus módon cselekvő emberben is Krisztus van jelen.27 Ez utóbbi kapcsolódás szükségsze rűsége Weil teremtésteológiájában és antropológiájában gyökerezik. A francia gondolkodó szerint az ember teremtettségétől kezdve bűnös: „Csakhogy a terem téskor a teremtmény jobban szerette magát Istennél. Máskülönben lett volna teremtés? Isten azért teremtett, mert jó volt, a teremtmény azért hagyta, hogy megteremtsék, mert rossz volt.”28 Az ember bűne, hogy akarta létezését. Weil szerint az akarat, amely az embert saját maga, a világ és Isten feletti uralkodás hamis képzetével ruházza fel, legalapvetőbb módon jellemzi az embert, ily módon létezése inautentikus.29 Az ember feladata, az Istenhez vezető úton, hogy lemondjon képzelt hatalmát megalapozó akaratáról, és belássa, hogy teremtmény – vagyis egy őt meghaladó lénytől függ. Ez a belátás lemondásként valósul meg, s nem az akarat tevékenységeként megy végbe, mely Weil szerint nem számolhatja fel magát.30 Ennek megfelelően, amikor az ember belátja akaratának inautentikus működését, csak könyöröghet Istennek, vágyhat megérkezésére. Így Isten érkezik el hozzá – aki eddig is erre, a szabad beleegyezésre várt – s kezdi el munkálkodását. Vagyis az autentikus világhoz való viszonynak és minden autentikus cselekedetnek Isten az eredője. Sőt, Weil szerint nemcsak az Istennek átadott élet cselekedetei, vagyis Isten akaratába való beleegyezés tekinthető isteni eredetűnek, hanem az oda vezető út gesztusai is Istent utánozzák. Ugyanis a francia gondolkodó szerint a teremtés Isten számára – a szeretet egységének megtörése mellett – hatalmáról való lemondás és várakozás,31 annak érdekében, hogy az ember akarata is érvé nyesülhessen a világban, s ne Isten uralja az embert. Az ember akaratának alapvetően inautentikus működése akkor válik autentikussá, ha lemond akaratáról és várakozik Istenre – ahogy Isten a teremtésben. Vagyis kijelenthető: Weil megközelítésében a megsegített emberben (szerencsétlen) és a segítőben egyaránt Krisztus van jelen. Az ebből következő állítás szerint megérkezünk Weil intenciójához: ha egy ember autentikus cselekedetet hajt végre, akkor Krisztus segít Krisztuson.32 Azt is láttuk, hogy a segítőben azért van jelen Krisztus, mert ugyanazok a viszonyulások jelennek meg az én-másik kapcsolatban, mint Isten teremtő gesztusában. Amint említettem, az autentikus viszony kialakulása az akarat helytelen működésének belátását feltételezi. Ez a belátás pedig a figyelem helyes műkö-27 „De ki lehet jótevője Krisztusnak, ha nem maga Krisztus? Ember hogyan adhatna enni másképp Krisztusnak, ha legalább egy kiváltságos pillanatra nem jut el abba az állapotba, melyről Szent Pál beszél, hol nem önmaga él már önmagában, hol egyedül Krisztus él őbenne.” Ahol elrejlik az Isten, 106. 28 Amerikai füzetek , In: Simone Weil, Szerencsétlenség és istenszeretet , ford. Bende József, Bp., 1998, Vigilia Kiadó, 88. Továbbiakban: Amerikai füzetek. Ld. még: „Bűnünk az, hogy létezni akarunk, s bün tetésünk, hogy azt hisszük: létezünk.” Uo., 92.; „Istentől loptunk egy kis létet, hogy magunkévá tegyük. Isten nekünk adta. Csakhogy mi úgyis loptuk. Vissza kell hát adnunk.” Uo., 96. 29 Vö.: Ahol elrejlik az Isten, 171. 30 Vö.: Amerikai füzetek, 96. 31 Vö.: Ahol elrejlik az Isten, 112. 32 Vö.: Uo., 106.
