Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Vass Norbert: Honvéd
49 Vass Norbert Honvéd Unalmasabb volt ez az óra most, mint a Hegedűs Bazsi nővérének a Boney M-kazettáján a B oldal. Kedd volt, amikor környezetismeret az utolsó, és a Braun Marika néni a folyami rák ollóiról beszélt, mi meg az amőbára figyeltünk már inkább a Varga Zoltival. Jobban szerettem, ha az x-szel van a Zolti, mert olyan bumfordi köröket tudott csak rajzolni, hogy elnéztem sokszor a sort, és mire észrevettem, ott volt már addigra neki átlóban három, de úgy, hogy az egyik végén se volt iksz, és berajzolt egy negyediket is ilyenkor a rotringjával a Zolti, és húzta is be magának a strigulát az oldal tetején. Öt-kettőre vezetett most, és olyan nehéz lett volna innen fordítani, mintha a Bőzsöny Zsolti ment volna ennyire a brazilokkal gombfociban, mert olyankor kipasszolgatta már valahogy mindig, hogy Romário, Mazinho, Aldair, Dunga. Pont, mint az a négy kör most a Zoltinál. Mondtam is neki, hogy ő nyert, és a Takács Bélát kezdtem nézni, ahogy a cafus kulcstartójának a hátsó felét nézi, de hiába, gondoltam, mert azon úgyis huszonöt fokot mutat a hőmérő mindig, mintha megcserélték volna az amőbaállás számait, hiába mondta neki a trafikban a Géza bácsi, hogy ez a hőmérős azért több egy százassal, mert mér is, ha egyszer nem mért. Nyáron a mélyhűtőbe is betettük, de meg se mozdult a piros csíkja. Meg akkor se, amikor a Husztiknak a vízforralós fóliájába tettük egy percre bele, amit valamelyik túlélőcsomagból szedett ki a Husztik. Akkor meg, gondoltam, hiába lehelgeti, meg dörzsöli a Béla, nem mozdul az meg most se, mert műanyag van abban, nem higany, csak nem szerette a Béla, hogy becsapta a Géza bácsi, úgyhogy nézegette a hőmérőt mindig, hogy egyszer majd beindul. A Marika néni be volt viszont már indulva, és mondta, hogy miből fog legközelebb kérdezni, aztán kicsöngettek végre. A Husztik jött óra után oda, és kérdezte, hogy van-e kedvünk ebéd előtt a túlélőcsomagos csokijából törni, és hát persze, hogy volt. Roszogott az a csoki az ember fogai között, mintha a sóderkupacba harapott volna a Nagy Laci bácsiék építkezésén, vagy a homokba, de közben finom is volt, mert a túlélőcsomagot az amerikaiak rakták össze, azok meg finomra csináltak mindent, a pépes valamijeiket kivéve. A nagybátyja hozta a Husztiknak a túlélőcsomagokat, aki a taszári bázison volt éjjeliőr, és ahogy a sorompónál az út döccent, leestek ezek a túlélők a kamion platójáról mindig, a Husztik így mondta. Jó szeme lehetett a nagybátyjának nagyon, mert barnák voltak a csomagok, és az nem látszik valami jól éjszaka, de azért volt a nagybátyja éjjeliőr, mondta a Husztik, mert jól látta a sötétben a barnát is. Nem volt különben a túlélőcsomag egy nagy téglánál sokkal nagyobb, annyi minden volt viszont benne, hogy ötször is jól lehetett belőle lakni, de egy éhesebb katonának is elég lehetett négy evésre, legalább. Vastag műanyagba volt mindegyik túlélő csomagolva, amit konyhakéssel lehetett felbontani csak, vagy a Béla bicskájával esetleg. Egyetlen egy szám
