Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Bíró-Balogh Tamás: Kiegészítés Lengyel András írásainak bibliográfiájához
59 következtek a szisztematikusan egymásra épülő és egymást követő, saját alapkutatásokra támaszkodó tanulmánysorozat darabjai. (Melyekből kiderül, hogy Lengyel András elkezdte összeállítani Ignotus levelezését és megjelent írásainak bibliográfiáját is.) Ha csak az adott időszakban megjelent köteteket nézzük, azok is jól reprezentálják Lengyel működésének főbb irányait. Olyan tematikus tanulmányköteteket adott ki, amelyek közt van sajtótörténet témájú ( Mindennapok szemüvegkészítői , 2013), vagy marginalitástörténet tel ( Ellenkultúra, peremhelyzetben , 2016), modernitás történettel ( Irodalom és modernizáció – kollíziós szerkezetben , 2017, illetve A modernség gondolkodástörténetéhez, 2018), és három nagyobb terjedelmű, monográfiaigényű tanulmánysorozatban szólt Cholnoky Viktorról ( Az „esthajnali csillag” , 2015), Tömörkény Istvánról (Tömörkény-tanulmányok , 2019) és Ignotus Hugóról ( Ignotustanulmányok, 2019). A három utóbbi tanulmánykötet sem áll messze egymástól, hiszen választott tárgyaik egyazon modernitástörténeti korszak alkotói. Tömörkény (1866–1917), Cholnoky (1868–1912) és Ignotus (1869–1949) nemcsak hogy három éven belül születtek, de ugyanannak a formálódó modern magyar irodalomnak voltak különböző, de jellegzetes és jelentős figurái: a központi szerepű Ignotus, a marginalitásba szoruló, de nagy rejtett hatású Cholnoky és a „vidéki” Tömörkény. Az már csak „ráadás”, hogy Lengyel ezek mellett közzétette Móra szerelmes verseit (Címtelen könyv , 2014), összeállította Juhász Gyula könyvtárá t (2015), kata lógusát adva a létező és rekonstruálható daraboknak, és Szirtes Andor válogatott cikkeit (Társadalomkritika és progresszió , 2016). * A bibliográfia megmutatja a szerző publikálási preferenciáit, magyarán hogy mely lapokban szereti elhelyezni írásait. Ez persze nemcsak szerzőfüggő, a lapot is jellemzi: Lengyel András tanulmányai olykor meghaladják az egy-másfél szerzői ívet is, ezek elhelyezésére nem mindegyik folyóirat vállalkozik. De persze a terjedelem csak másodlagosan meghatározó; feltűnő például az Alföld teljes hiánya. Jól kirajzolódik, hogy Lengyel legtöbbet (és így legszívesebben) a Forrás ban közli írásait, és gyakori szerzője a Jelenkor nak, a Kalligram nak és a Tiszatáj nak. Amíg létezett, rendszeresen publikált a Holmi ban. Észre kell venni azt is, hogy 2013-ig az egyik legfőbb megjelenési színtere a Magyar Könyvszemle volt, a kapcsolat azonban akkor – a bibliográfiából az is kiderül, hogy a gyakori, egy érdekcsoportból érkező és esetenként színvonaltalan támadások miatt – teljesen megszakadt szerző és lap között, amit csak sajnálni lehet, mert Lengyel András az egyik legfontosabb orgánumát, a Magyar Könyvszemle pedig az egyik legfon tosabb szerzőjét veszítette el. (Ami az egész magyar irodalomtörténet-írásra nézve veszteség, hiszen a Magyar Könyvszemle , mint a könyv- és sajtótörténeti írások gyakorlatilag mára szinte kizárólagos fóruma, ezáltal lemondott a 20. századi sajtótörténet egyik legértőbb kutatójáról, aki föl is hagyott az ilyen irányú munkásságával.) Ezen lapok mellett Lengyel több-kevesebb rendszerességgel publikál a Múlt és Jövő , a Kortárs és az Élet és Irodalom hasábjain, valamit alkalom -
