Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Bogdán László: Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt (versciklus)
42 51. Uzonka, nyár, kutyák II. A véletlen játékai, másodszor Uzonkán, régi nyáron hörgő juhászkutyák fogtak körül. Megszegve minden törvényt, szabályt, vagy épp érvényesítve? Heten jöttek felénk. Láttuk égő szemükben az acsargó veszélyt. Nem tettek mást, csak védték saját területük. Csaholva vicsorogtak, lesunyva nagy fejük. Egymásnak vetett háttal markoltuk a botot. „Az orrukra üssetek, védjétek magatok. Esélyünk nincs. Igaz. De meg nem adjuk magunk. Ne mondhassa senki, hogy beszariak vagyunk.” Rohanva jönnek nekünk. Villog a foguk. Borjú nagyságú zúdul. És bot csattan fején. Véres szemébe vész remény, csalóka fény. Látjuk árnyát a hegyen, amint messzire fut. 52. Totálbrutál Igen, történeteink mindig több irányba evoluáltak, Te mindig azt kérdezted tőlem, állhatatos makacssággal, ami nem volt jellemző rád, hogy igen a véletlenek, de mi a véletlen? Talán akkor azt a találkozást, tudod, Akkor (mikor?) Soha többé nem térnek vissza azok a beszélgetések, azok az alkonyi utcák, azok a hóemberek, a Szamos-parton, azok a szürke ruhás, kék szemű férfiak, akik állandóan szembejöttek velünk, elkerültek, de feltűntek megint, s te megint és újult erővel kérdezted mi a véletlen, tudta-e a filozófia, a pszichológia, a szociológia, a behavioristák, a strukturalisták, a marxisták, az egzisztencialisták, az anarchisták definiálni a véletlent? De talán nem is ez a lényeg, hanem a totalitarizmus, igen, minden kontextuális, csakhogy ez a kontextus a totálbrutál.”
