Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Bogdán László: Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt (versciklus)
40 mit akarok én itt, fáradt voltam, aludni szerettem volna, lazítani. Fény derengett a benzinkút melletti szálló ablakai mögött, bementem, a bárpult mögött álló nő kedvetlenül pillantott rám, kértem valami italt, gondolkodni kezdtem, s ekkor váratlanul testes milicista lépett mellém, „Ba... flacaule... ce cauti aici... Ia da buletinu’, ba!”1 Átadtam közöltem szállást keresek, Itt szeretnék aludni.” „Vrei sa dormi aicu, he...asa deodata... sunt frumosi muntii nostri... te-ai ratacit si chiar aici...asa deodata... na ia sa...”2 Erre egy magas, tréningruhás férfi lépetta?” mellénk. „Lasa-l ba, nu vezi ca e artist.”3 Erre a milicista, amekkora volt, akkorát lépett is le. Megkérdeztem újdonsült pártfogómat, kicsoda is ő, nevetett, asztalukhoz invitált. „Sint de la Echipa de Baschet F. C. Bihor, sau, ma rog, Armatura Zalau, cum vrei tu...”4 Körülnéztem. A sportolók hangtalanul nevettek, kék szemük villogott, mellém libbent egy ugyancsak edzőruhás Delilah. „Simpaticule, te-ai ratacit –ce vorbesc, artistule, ce dragut baiat.”5 Akkor nem féltem, most sem, Moszkvában, hát mitől is félhettem volna? De megkértem vendéglátóimat, mégiscsak halasszuk el egy nappal a pétervári utazást, elfáradtam. Hosszú volt az út, Reggel hallottam a tévében, hogy bomba robbant azon vonaton. Buborékká válhattam volna én is, akár a hőseim, az orosz tengerészek Akkor pontosan jelzett a műszer. Nem, nem láttam előre a jövőt, de rossz előérzetem volt.
