Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Novák László Ferenc: Korai irodalmi hagyományunk a XVII. századból
109 Törökül tudó” is, aki bizonyára nyelvtudásával a város hasznára szolgált, mint tanult ember, deák.24 A kőrösi számadásokban is a deák sajátos foglalkozására derül fény 1701-ben. A város „szolgái” között került alkalmazásra egy juhász ember is: „Miklos Deák Esztrenga hajto bére Dezmalaskori bárány 4. Egész gunya. Bőr kapcza” – jegyezték fel az évi fizetését. 25 A nevezett deák a város juhai mellett, a legelőn létesített esztrengánál dolgozott, segített a juhok hajtásánál és fejésénél. A deák foglalkozásnév akkor is megmaradt, ha az illetőt már nem a város alkalmazta. Többségükben vagyonos emberek közé tartoztak. Földbirtokuk volt, jószágállománnyal is rendelkeztek, de kereskedéssel is foglalkoztak, szatócsboltjuk volt, kézműipart is űztek. A mezővárosi társadalom rangos rétegéhez tartoztak mint tekintélyes cívis emberek. A városházán dolgozó deákot tehát sokrétű munkával bízta meg a tanács, a magisztrátus. Alapjában véve írástudományával szolgálta a várost, de számolási tudományával is hasznos munkát végzett. A nótárius, jegyző munkát végző deákok mellett írnokok, íródeákok is dolgoztak a városházán. A számadó, második bíró mellett működtek, jegyző- és számadáskönyveket írtak, egyéb lajstromokat készítettek, s különböző feladatokat is elláttak. A deák, nótárius tehát tanult, tájékozott, törvényismerő ember volt. A kor követelményeinek, jogrendjének megfelelően a latin nyelvet is ismerte, olvashatta és beszélhette. Az „oskolában” a tógátus deákságnak kötelező volt a latin elsajátítása. A nemzeti vallásnak is tekinthető protestantizmus, nevezetesen a XVI. század második felétől egyeduralkodóvá vált kálvinizmus nagy jótéteménye megnyilvánult abban is, hogy a hivatali ügyintézés, írásbeliség magyar nyelvű lehetett.26 A deák erős hitű, vallásos ember lehetett, amit az írásos feljegyzések bizonyítanak. Mivel szövegírás, illetve fogalmazás is kötelességei közé tartozott, nem véletlen, hogy írói, költő szárnypróbálkozásai is megmutatkozhattak. A jegyzőség alkalmat adott számára, hogy költői hajlamainak is éljen. Az íródeákok műveltsége, humora kiviláglik a jegyzőkönyvekből. Ennek bizonysága, hogy kisebb szösszenetek, megjegyzések, de versstrófák is lejegyzésre kerültek részükről. Kecskemét korai, XVI–XVII. századi irodalmi örökségével kapcsolatban figyelmet érdemelnek a deákok bejegyzései, írásai, irományai, amit hivatali munkájuk során végeztek. Költői kezdeményezéseknek tekinthető jelentős részük. Iványosi-Szabó Tibor mutat arra, hogy a „lejegyzések helyének megválasztása, annak módja és színvonala nagyon eltérő [...] A bejegyzéseket többségükben olyan személyek végezték, akiknek íráskészsége, írásképe elég alacsony szintű, és a betűvetésben való gyakorlatuk is legtöbbször szerény lehetett. Nem kell szakképzett grafológusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: a főbírók, a másodbírók, és főként a nótáriusok kézírása összehasonlíthatatlanul nagyobb rutint, jóval magasabb intelligenciát sejtet [...] minden bizonnyal csak néhány osztályt végzett gyakornok ok, esetleg gyakran változó munkára beosztott esküdtek, hivatalnokok vállalkoztak arra, hogy a kötetekben több esetben valóban frissen vágott lúdtollaik kipróbálása során rögzítsenek néhány eszükbe villanó vers- vagy zsoltárrészletet, és olykor a cifraszűrökön megcsodált egy-egy hímzésmintát, vagy még ritkábban egy-egy süveget, ruházatot, kezdetleges rajzot. Mivel a lajstromok szövegében, s a feljegyzések gazdag sorozatában nagyritkán bukkannak fel, érthető, hogy gyakorta csak hevenyészett irkafirkát láthat bennük az, aki 24 MNL BKML KkV SzK 1685/86. Adóösszeírás. 25 MNL PML NkV SzK 1701/02. 14. pag. 26 Novák László Ferenc: Nagykőrös mezőváros, különös tekintettel a 17–18. századi írásbeliségre. In: Mezőváros, reformáció és irodalom (16–18. század) (Szerk. Szabó András). Historia Litteraria 18. Universitas Könyvkiadó, Budapest. 205–210.
