Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Surányi Dezső: A Duna–Tisza közi tanyák – pannóniai gyökerekkel?
103 kutatásai szerint Kecskemét és Szeged határában a tanyarendszer a leghosszabb múltra tekint vissza (vö. déli átkelőhelyek a Dunán!). A tanyás gazdálkodás a folyószabályozások időszakában tovább erősödött – a Hortobágy kivételével. A vasúthálózat kiépítése és a közigazgatás átalakulása is segítette. A 19. századi mezőgazdasági konjunktúra, illetve a mezővárosok határában elvégzett parcellázások következményeként elmondható, hogy a 20. század fordulójára közel egymillió ember élt a tanyákon. A Klebelsberg-féle tanyaiskolaprogram sikeres végrehajtása (az 1930-as években) egy sajátos tanyai települési-társadalmi szerkezetet formált. (A kultúrpolitikus kultusza megmaradt, de a tanyasi kisiskolákat meg bezárták...) Az utolsó, a tanyák sorsára ható történelmi esemény az 1945-ös földosztás volt. Enyedi (1975) szerint közel 75 ezer új tanya épült, és közel 600 ezer ember jutott földhöz. De a tervutasításos pártállami időszakban a tanyarendszer a községhálózat „sűrűsítése” áldozata lett. Az 1951-es tanyaépítési tilalom érvénye egészen 1986-ig tartott, a tsz-ek és ÁG-ok gyors foglalkozási átrétegződést indítottak el – és a tanyarendszer pusztulását (ld. Becsei 2002 adatait). A rendszerváltozást követően, a kárpótlással összefüggésben többen is úgy vélekedtek, hogy megindulhat a tanyavilág újjáéledése. Azonban megállapítható, hogy csak az idősebb, egykori tanyás gazdálkodók vállalták az újbóli nehéz kihívásokat, így a valódi megújulás elmaradt. A tanyán élők számának folyamatos csökkenésével (életkori, életmódbeli, gazdasági okok miatt) a tanyák típusai is változtak, így az önellátásra berendezkedett tanyák szinte teljesen eltűntek. Kozma (2011) szerint napjainkban a tanya már nem csak a lakhatást és a mezőgazdasági tevékenységet szolgálja, mert belépett a turizmus és az egészségügyi rekreációs funkció is. Csatári (1999) pedig kimutatta, jelenleg már csak a tanyák negyede végez valódi mezőgazdasági termelést. Zárógondolatok A legutolsó eljegesedés után a halász-vadász-gyűjtögető életforma fokozatos tájformálást indított el. Elgondolásunk szerint sem az ázsiai aul, sem a tanyacsoport forma nem lehetett a lakóhely-gazdálkodási élettér kiindulása. A Kárpát-medence területének minimum 65-70%-a egykor alkalmas volt mezőgazdálkodásra Feltételezve egy hosszabb és lassú átalakulást; nagyot lépve előre – a bronzkortól, majd az illír, pannon őslakosság a sík- és hegyvidéki ökológiai adottságoknál kedvezőbb Dunántúlon a földhasználatban és települési rendszerükben mintát szolgáltattak. A Római Birodalom számára, amikor Dacia felértékelődött nyersanyagai (főleg só- és színesfémbányái) miatt – és a barbár fenyegetések következtében vált fontossá Pannónia. A rómaiak (főleg leszerelt legionariusok) nagyban építettek az őslakosság környezetismeretére és anyagi kultúrájára.
