Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Surányi Dezső: A Duna–Tisza közi tanyák – pannóniai gyökerekkel?
96 te ugyan – megtiltva új szőlők telepítését és a meglévők felének kiirtását elősegítve –, azonban a rendelet nem volt hatásos. Pannónia szőlőtermesztése nem szűnt meg, még kevésbé a Szerémségé. Mindenesetre az írott források szerint Pannónia mégis a 4. századig borimportra szorult. Az erdei fakitermelés és a famegmunkálás a legtöbb helyen természetes volt. Minden gazdaságnak a legelők és erdők gazdagsága nagyon jó feltételeket teremtett az állattenyésztéshez, s a kapcsolódó kézművességhez. A halászat hálóval és horoggal egyaránt történhetett. A balácapusztai villagazdaság Pannónia egyik legnagyobb és jól feltárt helye, az épület központjával a művelhető birtok mintegy 9-10 hektár volt. A megfigyelhető egyfajta szabályos elrendeződéssel talán rokon az alföldi tanyák környezete, de Pannóniában a római földkiosztási gyakorlat is felfedezhető. A Balatonfelvidéken feltárt villagazdaságok a régészeknek információs alapot szolgáltattak a korabeli gazdasági-működési viszonyok rekonstruálásához. A Balaton (Pelso) környéke különösen kedvelt vidéknek számított, Itáliát idéző klímája és földjei miatt, a Bakony sűrűjének gazdag vadállománya és a tó halbősége, a tiszta források és bővizű kutak jó életfeltételeket biztosítottak. A villagazdaság (villa rustica ) mai értelemben is módos majorságnak számí tott; a birtok (fundus) központjában igényesen megépített lakóházak, fürdő, zárt udvarok, díszkertek (vividarium) sorjáztak. Ezt a központi részt (pars urbana) olykor kerítéssel is elválasztották a gazdasági részlegtől (pars rustica), ahol a műhelyek, magtárak, istállók és egyéb termelési létesítmények álltak. A központi lakórészt fallal vették körbe, elsősorban a legelésző állatok s vadak kizárására, amit az alföldi tanyák is követtek. Mind a villa rustica épületkörnyezete, mind a tanyai miliő racionális díszítettségű, ebben is látunk olyan hasonlóságot, amit a pannóniai módosabb birtokosok alföldi szolganépe eltanulhatott. Hídfők az Alföld felé A rómaiak gyorsan tudták a csapatokat mozgatni, akár ellenséges területre megerősített átkelőhelyek kiépítésével. Ezeket a kis erődöket a Duna két partján, egymással szemben építették fel, így szolgálhattak kompkikötőként vagy pontonhidak hídfőjeként is. Ez utóbbi esetben nyilvánvalóan csak időszakosan használták, mivel ezeket a hidakat télire a jégzajlás miatt le kellett bontani. Az erődöket stratégiailag kiemelkedően fontos helyeken, leginkább a különböző Barbaricumba tartó utak kiindulási pontjainál építették. A szobi erőd az Ipoly torkolatánál ellenőrizte azt az útvonalat, melyen a Börzsöny megkerülésével a Duna-kanyarhoz lehetett jutni; a verőcei a Börzsöny és a Cserhát közti utat ellenőrizte. A Tahitótfalu-Balhavár erőd Cirpi felől biztosította az átkelést a kvád-szarmata határvidékre. Ugyanerre vezetett Constantiamból Szentendre-Dera patak, Horány, Dunakeszi vonalon. Ez a három átkelőhely Bernát szerint egységet alkotott a Valentinianus-féle építkezéseknél. A Contra Aquincum-i erőd pedig a Szolnok irányába haladó út kiindulópontja volt, kapcsolódva a Csörsz-árok keleti rendszeréhez. A következő kis erődöt Bölcskénél és vele szemben Harta-Káli-majornál találjuk; ez az átkelő volt a Körös
