Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Fogarasi György: Az amerikai íróasztal (Törvény és mobilitás Kafka Amerika-regényében)
64 Fogarasi György Az amerikai íróasztal Törvény és mobilitás Kafka Amerika-regényében Franz Kafka 1912–14-ben íródott legkorábbi, töredékben maradt regénye, amelynek az író barátja és posztumusz kiadója, Max Brod az 1927-es első megjelentetéskor az Amerika címet adta, de amelyet maga Kafka inkább Der Verschollene (magyar fordításban Az elkalló dott fiú) néven emlegetett, úgy tűnik, jobbára a Kafka-recepció margóján rekedt. Már maga Brod „jelentéktelennek” nevezte, egy nemrégiben publikált áttekintő tanulmány szerint pedig a regénytöredék még mindig a Kafka-kutatás „mostohagyerekének” számít,1 talán mert hiányzik belőle a képzeleti gazdagság és spekulatív szellem, elmarad a metafizikai lag túlszárnyalhatatlannak tűnő érettebb művektől, A per ( Der Prozess ) vagy A kastély ( Das Schloss) kifinomultságától, és egyáltalán, mert túlontúl realisztikus. Kafka Amerika-regényét sokan azért tartják zavar óan realisztikusnak, mert nem eléggé az. Az értelmezők gyakran érzik szükségét annak, hogy Kafka védelmére keljenek a megannyi történelmi vagy földrajzi pontatlanság miatt, felhívva a figyelmet a nyilvánvaló tényre, miszerint Kafka sosem járt az Egyesült Államokban, így minden tudását kétséges forrásokból merítette, elfogult és túlzó útirajzokból, 2 vagy a modern élet különféle irodalmi ábrázolásaiból, melyek közül feltehető en Charles Dickens művei voltak rá legnagyobb hatással. A kritikusok sietnek megjegyezni például, hogy a Szabadság-szobor valójában fáklyát tart a kezében, nem kardot, ahogy a regény nyitánya mutatja; hogy az Egyesült Államokban a dollár a fizetőeszköz; hogy képtelenség azt állítani, miszerint New York és Boston városát egy híd kötné össze a Hudson folyón keresztül; vagy hogy Oklahama város neve helyesen betűzve Oklahoma (mely egyébként sem a Sziklás-hegységen túl található, ahogy az utolsó fejezet sugallná). Kérdés azonban, hogy a realisztikus megjelenítés kritériumai egyáltalán hasznunkra vannak-e egy olyan mű értelmezésében, melynek nyilvánvaló célja bajosan ragadható meg a mimetikus vagy dokumentáló leírás egyszerűsítő logikájával. A Szabadság-szobor kezében lévő kard akár a szabadság helyzetéről, hatalomhoz való viszonyáról kinyilvánított könyörtelen vélemény is lehet a „végtelen lehetőségek” hazájában,3 mint ahogy a főhős „Oklahama” felé vezető útját szegélyező félelmetes tájak is lehet, hogy csupán az „amerikai fenséges” 19. századi hagyományát visszhangozzák, anélkül, hogy bármiféle földrajzilag valós természeti színteret próbálnának lefesteni. Kafka regénye talán kimunkáltabb annál, amilyennek első pillantásra tűnik, olyan allegorikus vagy emblematikus regisztereket rejthet, melyek láthatatlanok maradnak a szószerintiségre hajló olvasók előtt, és könnyen lehet, hogy a szövegnek Kafka más műveihez való viszonya is ezen aspektus mentén vizsgálható eredménnyel. 1 Manfred Engel, „Der Verschollene ”, in Kafka-Handbuch: Leben – Werk – Wirkung , szerk. Manfred Engel és Bernd Auerochs (Stuttgart és Weimar: Metzler, 2010), 183. 2 Vö. Engel, „Der Verschollene ”, 177. A kutatás három korabeli publikációt emel ki: a dán Johannes Vilhelm Jensen Der kleine Ahasverus címmel németre fordított novelláját (1909), a cseh František Soukup útibeszámolóját ( Amerika a jeji úřednictvo , 1912), valamint Arthur Holitscher fényképekkel gazdagon illusztrált Amerika heute und morgen című útleírását ( újságban: 1911 , könyvként: 1912). 3 Vö. Engel , „ Der Verschollene ”, 184.
