Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 3. szám - Gömöri György: Ötvenhatról tizenkilencben

57

kommunistáknak osztozniuk kell a hatalomban más pártokkal, főként emiatt beleegyezik a második szovjet intervencióba, másrészt viszont próbálja garantálni Nagy Imréék biztonságát. Utóbbi nem csak Hruscsov félelmei miatt nem sikerülhet („nem hagyhatjuk, hogy Egyiptom után az imperialisták megszerezzék Magyarországot is!”), de a Kádár–Münnich-kormányzat legitimációs problémái miatt sem. Más szóval ebben a helyzetben egyáltalán nem lehet bízni abban, hogy Kádár János betartja a szavát, illetve hogy a szovjet vezetés bármilyen politikai kompromisszumba belemenjen. A Nagy Imre-csoport elrablása és Romániába deportálása politikai gengszterizmus, de ideológiailag mindez megmagyarázható.

Más kérdés, hogy macbethi döntése után Kádárban életre szóló bűntudat maradt. A sztálinizmusra emlé

keztető politikai gyilkosságok árán tudta csak megszilárdítani rendszerét. Jókor halt meg – Nagy Imre rehabilitálása és újratemetése napján. Száz év múlva, meglehet, úgy fognak rá emlékezni, mint 1956 egyik tragikus hősére, és végső soron áldozatára, akit nem a hübrisz, hanem a kettős félelem mozgatott: saját múltja és jövője miatt.

De még pár szó a jugoszláv politikáról. 1956–1957-ben Jugoszláviában a

független

ség ügye ütközött a kommunisták hatalmi monopóliumával, és ebből az utóbbi került ki győztesen. Ha Tito reménykedett is Kádárban, hogy majd uralomra kerülése után ő is „jugoszláv”, vagyis magát a szovjeteknek nem alárende

lő politikát folytat, súlyosan tévedett. A hírhedt „pulai beszéddel”, amiben a jugoszláv pártvezér igazolta a szovjet fegyveres beavatkozást Magyarországon, lényegében kiadta kezéből a „függetlenségi” kártyát – ezek után hiába próbálta megmenteni azokat, akiket korábban Magyarországon támogatott, Nagy Imrét és „revizionista” társait. Alulírott olvasta az 1958-as magyar–jugoszláv tárgyalások jegyzőkönyvét, amiben Kádárék azzal vádolják a jugoszlávokat, hogy korábban „beavatkoztak a magyar belpolitikába” (a szovjetek nem ezt tették folyamatosan?) és hogy hagyjanak fel ezzel, mivel ők, mármint a magyarok, sem támogatták Milovan Gyilaszt, akit először csak kizártak a jugoszláv kommunista pártból, majd később letartóztattak és elítéltek. Igen, de Gyilasz ügyében igazán súlyos ítélet föl sem merült,

megúszta három évvel, viszont mit lehetett elvárni az egy

szer már elnapolt, de 1958 áprilisában újra elővett Nagy Imre-pertől, amiben árulással vádolták a volt miniszterelnököt? Az említett jegyzőkönyv utolsó mondata: „Tito elvtárs kijelentette, hogy a Nagy Imre-per a magyarok belügye.” Azt hiszem, ezzel pecsételődött meg Nagy Imre sorsa. Mint ahogy nem maga az ötvenhatos szovjet katonai beavatkozás, mint az utána következő, a magyar történelemben példátlan megtorlás volt az, ami rányomta, rásütötte bélyegét a konszolidált és később egyre ellentmondásosabb és ingatagabb Kádár-rendszerre.