Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Juhász István: Záróakkord
22 – Én nem itthon nézegetem! Én ezeken mind jelen voltam! – Én a helyében szégyellném magam. – A maga helyében én is, ha olyan szürke egyenruhát hordanék. – Én erre büszke vagyok! – és megsimogatta munkásőrkabáját. A szépen fejlődő ideológiai afférnak Pataki vetett véget: – Kérem, most szíveskedjenek mellőzni a politikai nézeteltéréseik megvitatását! A felbukkanó Gréta néni nem óhajtott lemaradni az érdeklődésben. Egy dörzsölt hírlapi tudósító elszántságával termett Zanik mellé. Azt kezdte firtatni, megtalálhatják-e valaha is azokat, akik itt jártak az éjjel. A kérdezett fölegyenesedett az írógép mellől, válaszát a kárvallottnak címezte: – Holnap reggel ne késlekedjék befáradni a kerületi kapitányságra. Ott már várni fogják. Megteheti a feljelentést betöréses lopás megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen. Ám tekintettel arra, hogy pillanatnyilag több tucat hasonló ügyünk van, és az elkövetők nem hagytak értékelhető nyomot, az eljárás formális. A kötelező egy hónap után lezárjuk az aktát. Azt hiszem, így járnak legjobban. A biztosító előbb-utóbb köteles fizetni, a tolvajoktól viszont, ha netán elcsípnénk őket, évekig perelhetik a pénzt... Azt tanácsolom, próbálják mihamarabb kiheverni a súlyos, fájó megrázkódtatást. És szereltessenek riasztót a bejárathoz. Lassacskán véget ért az egész megrázó tevékenység. Azt a kétcsatos, borjúbőr útitáskát, amibe a jövevények pakolták a szajrét, még összeg szerint fölbecsülték: ára nagyjából négyezer forint. Klára a kétségbeesés új lendületével rohant ki a hálóból: – Képzeld, Milán, a kéziratod lapjait legyezőszerűen szétteregették a szófán, és közepére illesztetté k, piramist alkotva, mindkettőnk diplomáját! – Igazán örvendetes, hogy a készülő tanulmányt nem tépdesték miszlikre és hajították a szemétbe. Ámbár meglehet, hogy puszta témája miatt a kiadónál majd odakerül... – és a rendőrtiszt váratlan érdeklődésére rövid magyarázattal tartozott: – Lám, azt is előbányászták a fiók aljáról! Terjedelmes esszét írok egy híres, ám nálunk máig tiltott közgazdasági könyvről. „A kicsi szép.” A német származású, Angliában elhunyt zseniális közgazdász korszakos alapvetése ez, ami megjelenése után globalizációellenes mozgalmat indított világszerte. 1973-ban jelent meg, nagyon sokáig csak titokban forgathattuk, mert a tervgazdálkodók rettegtek tőle, akár ördög a tömjénfüsttől. Friedrich Schumacher emberléptékű gazdaságtant hirdetett, ahogy a címe is pontosan mutatja: „A kicsi szép.” Gigászi multicégek helyett kicsi termelőüzemek, vállalatok... No de miért is untatom – ...elnézést... Amint látom, hamarosan betelik az oldal. „Akárhogy is lesz, immár kész a leltár. Éltem. És ebbe más is belehalt már.” – Lemondóan legyintett, mintha valami ijesztő madarat akarna elhessenteni. A másik, mielőtt kitekerte volna a gépből a papírt, megfordult, mélyen arcába nézett. – „Magamban bíztam eleitől fogva – ha semmije sincs, nem is kerül sokba az embernek” – S egy tétova, majdnem cinkos félmosoly kíséretében – Tudja, én tanárnak készültem, de a bölcsészkarra helyhiány miatt... hiszen ismerős az indok. Viszont a testületnél bőven volt hely, így kerültem ide. – Majd szétszedte a jegyzőkönyv példányait, odaszólította a tanúkat, tollat nyomott a kezükbe: – Itt tessék olvashatóan aláírni, a mai dátum fölött: Kelt 1989. október hó 23. napján.
