Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Lőkös István: Iskolaéveim
52 Ebben a katolikus városban születtem, református gyermekként, 1933. november 10-én. Szüleim mindketten protestánsok: apám református, édesanyám evangélikus. Én apámat követtem a református, nővérem édesanyámat az ágostai evangélikus hitfelekezet keresztségében. A városban mindkét protestáns felekezetnek van temploma, parókiája, az utóbbinak emblematikus alakja Garam Lajos lelkész, aki nagyrészt finn zongoraművész felesége hangversenyeinek jövedelméből építtette fel a kis létszámú egyházi közösség, a Vörösmarty úton ma is eredeti formájában álló, a skandináv templomok formájára emlékeztető szent hajlékot, s mellette a parókiát. Nővéremet még egri lakos és polgári iskolai tanulóként ő konfirmálta. Sajnos a templom felépítése után nem sokkal megvált híveitől, felesége hazájába: Finnországba költözött. Szüleim elbeszélése szerint én a keresztségben már az új, Deák Ferenc utcai református templomban részesültem. A család falura költözése miatt kálvinista hitvallásomat azonban csak tizenkét évesen, polgári iskolai diákként gyakorolhattam. Itt, négy esztendőn át, hubói Hubay Lajos tiszteletes úr volt vallástanárom. 1949-ben ő készített fel évjáratom polgaristáival és gimnazistáival együtt a konfirmációra, Paulik Béla nagytiszteletű úr lelkészsége idején. És milyen volt hitéletem az elemi iskolai tanulóévek során 1940 és 1945 között? Felnémet, ahová költöztünk, a megye székvárosától négy kilométerre, a Bükk hegység lábánál terül el. Már a középkorban is lakott terület, főleg szőlőműveléssel foglalkozó németek és vallonok lakják. Innen a Felnémet falunév, az Almagyar nevű, Eger részét alkotó település ellentéte. Egy ideig mezővárosi rangja van. A török alatt teljesen elnéptelenedik, csak a 18. században születik újjá, amikor az egri püpök – lévén a középkor óta a falu kegyura és birtokosa – megkezdi az újratelepítést, ami hosszabb folyamat, több fázisban történik. Az új lakosok a környék közelebbi és távolabbi településeiről érkeznek, a családnevek tanúsága szerint magyar ajkúak és katolikusok. A falu földművelésre alkalmas határának nagyobbik része a püspökség tulajdona, úgyszintén a falu határában kezdődő és Borsod megye jelentős területét is magában foglaló, mintegy negyvenezer holdnyi erdőség szintén. Gyermekkorom idején az erdőbirtok központja is falunkban van, vezetője Urbánfy Ignác erdőfőtanácsos, aki képzettségét még Trianon előtt Selmecbányán szerezte, s rövid kárpátaljai szolgálat után repatriált. Az újratelepítés után nem sokkal – püspöki kezdeményezésre és támogatással – megépül az egyszerű, de a településhez mérten monumentális barokk plébánia, s hamarosan a Szent Rozália tiszteletére felszentelt templom is. A szakrális objektumok mellett, a templom szomszédságában, szintén a templomdombon áll az uradalmi kasznárság épülete, alant a templomdomb aljában a püspöki fővadászi lak. Közelében egy szerényebb, de a falu kétosztatú parasztházainál rangosabb, háromszobás hajlék, középen szabadkéményes konyhával: a harangozóház. Ez utóbbit gyermekkorom idején is a Szele család lakja: Sándor bácsi már a sekrestyés- és harangozódinasztia negyedik vagy ötödik nemzedékét képviseli. Iskolaépületről e korai (18. század végi) években még nincs adat, de azt tudjuk: a kántortanító Aloysius Boross „1-ő Napján Novembr. 1822” már felnémeti lakos. A hagyomány szerint a kántorságot ő is apjától örökölte. Boross Alajos negyvennyolc éven át szolgált s tanított a még 1816-ban Fischer István érsek
