Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról II.
30 elején már 255 ősünk van, száz évvel korábban pedig 4096. Kicsi a valószínűsége, hogy ne legyen köztük egyetlen istenverte celeb sem, de ha (előkapva a zsebkalkulátort) tovább kereskedek, kiderül, hogy a 13. század közepén már az összes híresség a mi pereputtyunk, ugyanis 64 108 864-en vagyunk, kb. annyian, mint a korabeli Európa teljes lakossága. Köztük az összes katedrálisépítő, és persze egy csomó tatárjáró is. Még akkor is temérdek nagy szám maradna, ha képesek lennénk azt az illetlenséget feltételezni, hogy olykor távoli unokatestvérek is szemet vetettek egymásra, s így kétszer is szerepelnek a listán. Mi a tanulság: ha valaki azzal henceg, hogy híres emberek leszármazottja, az egyszerűen csak jobban ráér kutakodni ilyen dolgok után, vagy még szimplábban: az illető egy jókora nagy sznob. Azt hiszem, apámtól sem lenne idegen ez a konklúzió. Nagymama sokkal megbocsájtóbb. Igaz, őt még a térdén lovagoltatta anyai nagyapja, Ecsedy Károly, aki tényleg egy darab történelem volt. A 48-as Bocskai Huszárezred tábori lelkésze kapitányi rangban. (Hogy milyen uniformisban, ahhoz föl kell lapoznom Somogyi Győző grafikus barátom Nagy Huszárkönyv ét.) Megmaradt az állítólag öt nyelven prédikáló és tizennégy gyermeket fölnevelő férfiú temetési beszéde, benne a sokat idézett történettel: A szabadságharc leveretése után sokáig bujdosott. Később, megunván a bizonytalan életet, jelentkezett a debreceni főbíró előtt, aki megkérdezte, maga az az Ecsedy Károly, aki a nagyváradi piacon azt a híres bujtogató beszédet tartotta? Az igenlő feleletre jóakaratúan azt tanácsolta a főbíró: Jobb lesz, ha még egy ideig bujdosik inkább kegyelmed. Olykor persze apámnak is reszelőssé vált a hangja a felmenők listázása során. Leginkább talán akkor, amikor a dobóruszkai legendát idézte. Az apjáról szóló emlékezésben írt róla. Családjának apai ága az Ung megyei Dobóruszkáról való. A hagyomány szerint az egri várnépet telepítette oda Dobó István. Föllapozom az egri várvédők listáját, Gárdonyi Géza nagyon alaposan dolgozott, 310 nevet talált, dr. Gárdonyi József az Egri csillagok 1923-as kiadásának végén, az író végakaratára hivatkozva közli is őket, de Orosz vezetéknevűt nem, csak egy Oroszi Gábort találok köztük, aki ráadásul elesett egy kitörés során. Pauler Gyula Eger ostromáról szóló könyve szerint azonban Dobónak 2364 katonája volt, vagyis ott lehetett köztük akár a mi „köbükink” is. A hatszáz lelkes Dobóruszka most Szlovákiához tartozik, legalábbis a nagyobbik fele, mert a kertek alja már Ukrajnába ér. A legközelebbi nagyváros az öt kilométerre lévő Ungvár már odaát van. Ha jól tudom, apám nem járt sosem Dobóruszkán, igaz, számontartotta, hogy az egri várban található Dobó-szarkofágot, legalábbis annak szép vörös márvány fedlapját, Ruszkáról hozták át 1833-ban. Évek óta ott a bakancslistámon a falu, de útitársat még nem sikerült találnom. Ahogy nem kedvelte apám a származás fitogtatását, a külsőségekkel való nagyzolást sem nézte jó szemmel. Puritán elveivel még egy művésziesen félrecsapott kalapot, egy színes sálat, egy szájsarokba tolt pipát, vagy egy lábhoz gömbölyödő kutyát sem tudott volna összeegyeztetni. Bajszot, szakállat sosem növesztett, borostásnak is csak az utolsó hetekben láttam. Nem állítom, hogy plebejus szellemisége az alföldiség hozománya lett volna, távolabb élő generációk tölthették belé, de a horizontális attitűd – egyszer mintha példálózott volna is vele – mégis a Petőfi-féle demokrata lelkületre hajaz. A vertikális típusú ember
