Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról II.
29 Orosz István Emlékek apámról II. „Miért írom ezeket a jegyzeteket? Azért-e, hogy később elolvassam? Gyermekeimet, unokáimat majd érdekelni fogja? Én szívesen olvasnám apám, nagyapám naplójegyzeteit.” Apám visszaemlékezéseit és naplóit olvasgatva kezdtem el gyűjtögetni a róla szóló emlékeimet. Belátom, az összeállítás nem csak róla, rólam is szól; amit kiválasztok a sok száz oldalnyi kéziratból, engem is jellemez, az meg, hogy mi jut eszembe róluk, még inkább. Az első rész a gyerekkorról szólt és az első iskolaévekről Csépán, illetve a kecskeméti református gimnáziumban. 1939-ben ért véget, amikor a történelmi és a személyes sorsfonál szorosan összekapcsolódott. Az első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta a Felvidék és Kárpátalja egy részét Beregszásszal és Munkáccsal, azt a vidéket, ahonnan szülei elmenekültek, de ahol nagyszülei még mindig éltek. A 15 éves kamasz a nagyszülőkhöz költözve, a beregszászi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az Emlékek első része a múlt havi Forrás ban jelent meg, most itt a következő. Beregszász. Nagyapáék már a ’30-as évek közepétől ott laktak, így ’40-es odakerülésemig néhány nyáron már heteket töltöttem ott. Sütő Józsefről, az anyai nagyapáról van szó, a református lelkipásztorról. Rábukkanok a kárpátaljai református gyülekezettörténeti adattárban is: az 1889/90-es tanévben a Sárospataki Ref. Teológiai Akadémián kezdte meg tanulmányait, a lelkészképesítő vizsgákat 1893 nyarán tette le. Megvannak a települések is, ahol szolgált: Nagylónya, Csetfalva, Asztély, Sárosoroszi, Izsnyéte. Az apám által rajzolt családfa szerint Sütő József apja az 1836-ban született Nemes Sütő Miklós földbirtokos volt, az övé pedig Nemes Sütő Ignác. Valamelyik nemességgel hivalkodó Sütő ős révén (ha jól számolok, nekik már az ük- meg a szépapa megszólítás dukálna) a Bakó család is képbe kerülhet, ha másért nem, hogy nagyanyám fölidézhesse a hídpénzfizetésre megállított földesúr dölyfös rigmusát – „Nevem Bakó, lovam fakó, feleségem Dicső Rébék, hajts!” – az ilyen úrhatnám allűröktől igencsak messzire szakadt apám fejcsóválása közepette. A nemességükkel kérkedő, pap felmenőikkel dicsekvő Sütők ága ugyan sokkal jobban dokumentált, mint a földközelibb világból érkező Oroszoké, mégis illene ugyanannyi családnévvel hozakodni elő mindkét oldalról. Ecsedy, Dikó, Rákóczi, Kováts, Belényesi, Bakó onnan; Fulajtár, Murnyik, Varga, Cseh, Szokoly, Balogh pedig innen. Hogy is lehetne tovább matekozni? Két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédi stb. Ha egy évszázadra négy nemzedék jut, vagyis 25 éves korukban engedjük össze az ősanyákat és az ősapákat, akkor a 19. század
