Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Hernyák Zsóka: Tábor
14 a kopasz és esendő állatot. Amikor már megerősödik, kiengedem a vackunkból, hogy feltérképezhesse a helyet, ahol élünk. Idővel fekete és fehér tollakat növeszt majd, amik helyettem óvják őt a széltől. Amikor hetek múlva már kifejlett pulyka lesz, pozsgás tokájú, erős madár, egy farönkhöz vezetem, megcirógatom kemény koponyáját, és egy határozott mozdulattal kitekerem vaskos nyakát. Megfosztom a tollaitól, majd nyársra húzva megsütöm, és megeszem. Akkor majd, évek óta először, jóllakottan fekhetek le aludni. Keresve sem találtam hibát a tervemben. Hangtalanul a sátorponyva felé nyúltam, de nem értem el. Óvatosan közelebb kúsztam, de amikor az ujjbegyem a vászonhoz ért, megroppant valami. Egy kiáltást hallottam, és kisvártatva az egész tábor felbolydult. Gyorsan talpra ugrottam, és rohanni kezdtem. A ponyvák felcsapódtak, és hatalmas nyüzsgés támadt a sátrak között. Ketten tüzet gyújtottak a tisztáson, majd megfogták egymás kezét. Hamarosan a többiek is csatlakoztak hozzájuk, félkörben, egymás kezét fogva állták körül a tüzet. Én korgó gyomorral behúzódtam a faasztal alá. Nem sokáig voltam biztonságban, mert elvitték az asztalt a fejem fölül, és a tűz elé tették. Végül a vörös sátorból is előjött az őrző, kezében a vastag sálba bugyolált tojással. Majd a többiek várakozó tekintetétől kísérve letekerte a sálat, és óvatosan letette a gyapjúkupac közepén pihenő tojást az asztalra. Mindenki mozdulatlanná dermedt. Én se vettem le tekintetemet a tojásról. Hosszú ideig maradtunk így. Néhányan időközben lehuppantak a földre, és kényelmesen elhelyezkedve figyeltek tovább. Amikor már hajnalodott, és még mindig nem mozdult meg a tojás, az egyik őrző felkelt, és óvatosan megközelítette az asztalt. Mutatóujjával megérintette a héjat, de mivel továbbra sem történt semmi, megpöckölte. A tojás megbillent, és a biztonságos textilfészkéből az asztalra esett. Ahogy a vékony, sárgás héj a falaphoz ért, azonnal széttört, kiengedve magából a tartalmát. Hirtelen mindenki felpattant, és az asztal köré gyűlt. Én is felálltam, és a tömeg felé futottam. Menet közben még látt am, amint az asztallapon elnyúló, nyálkás váladék közepén fénylik egy napszínű, szabályos félgömb. Egyszerre csaptak le. Hiába nyújtogattam a nyakam, a táborozók feje eltakarta előlem a sokat dédelgetett váladékot. A távolból jól megfigyeltem az asztal fölött mozgolódó tarkókat. Többségüket fekete, barna és szőke haj borította. A sűrűn növő hajszálak meg óvták a koponyákat a széltől. Szerencsére néhány olyan tarkó is akadt, amelyik kopasz volt, sima és fényes . Füleltem. Az asztal felől érkező furcsa, szörcsögő hangok sikeresen elnyomták az üres gyomrom keltette zajt. Tudva, hogy több lehetőségem már nem lesz, új tervet gondoltam ki, majd óvatos léptekkel elindultam a védtelen fejek felé.
