Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Hernyák Zsóka: Tábor
13 Hernyák Zsóka Tábor Amikor már mindenki elaludt, lassan odakúsztam a sátorhoz. A tojásra fájt a fogam, amiből, ha a számításaim helyesek, néhány nap múlva kikel a pulyka. Szerettem volna végignézni, ahogy megreped a tojáshéj, és a madár a csőrével egyre tágítva a lyukat, kopasz fejével a világra bukik. Ehhez azonban el kellett lopnom a tojást, amit a táborozók felváltva őriztek a sátraikban. Nekem nem volt sátram. A nagy faasztal alá húzódva aludtam esténként. Onnan figyeltem, ahogy a többiek a tojást vastag gya pjúsálakba bugyolálj ák, és esténként , mint egy szent ereklyét, díszkísérettel hordozgatják sátortól sátorig. Felváltva gondozták a vékony, sárga falak között fejlődő embriót. Egyesek énekeltek neki, mások óvatosan ringatták. Mindennap felmérték a tojás állapotát, és a héj kopogtatá sáv al győződtek meg arról, hogy minden rendben van odabent. Nem tudtam, hogy mi a céljuk a madárral, én egyszer sem mehettem a tojás közelébe. Feltett szándékom volt, hogy ellopom, és odébbállok, majd miután kikel a pulyka, megvárom, hogy nyolc-tíz hét alatt elérje kifejlett testsúlyát. Soha nem láttam, és soha nem kóstoltam még felnőtt madarat. A táborban csak a fákról lehullott gyümölcsökkel táplálkoztunk, nyáron barackkal és körtével, télen pedig, mivel sokáig elállt, dióval és mogyoróval. Állandóan éhes voltam. Amikor a tojás még csak öt napja volt a táborban, megpróbáltam ellopni, de amikor a sátor közelébe értem, feltartóztattak. Azt mondták, olyan hangosan korog a gyomrom, hogy felébresztem a táborlakókat. Így semmiképpen sem engedhetnek a tojás közelébe. Ezt követően többször is próbálkoztam, de állandó éhségem mindig lebuktatott. Hogy a gyomrom korgását valamivel elnyomjam, a huszonötödik napon hason kúszva közelítettem a sátrakhoz. A ponyvák mozdulatlanok voltak. Már mindenki aludt. A vörös sátor előtt hallgatóztam, ott őrizték a tojást. Odabentről csak egyenletes szuszogást hallottam. A lélegzetemet visszafojtva füleltem, tudtam, hogy több esélyem már nem lesz . Huszonöt napom volt tökéletesíteni a tervemet. Belopózok a sátorba, óvatosan zsebre vágom a tojást, majd csendes léptekkel, még hajnal előtt elhagyom a tábort. Az ösvényt kerülve, a fák között hatolok az erdő közepe felé, majd amikor már elég távol vagyok a tábortól, berendezkedek egy nagyobb fa alatt. Gallyakból fonok magamnak egy otthonos vackot. Amíg a madár ki nem kel, lehullott falevelek közé rejtem, hogy melegen tartsam a tojást. Amikor először roppan meg a vékony, halvány sárga héj, virrasztok mellette, és megvárom, míg a gyenge fióka le nem rugdalja magáról a héjdarabkákat. Az ezt követő hetekben a madarat a széltől is óvom. Férgeket és bogarakat gyűjtök, azzal táplálom. Esténként magam mellé veszem, és a testemmel tartom melegen
