Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Darvasi László: Halhatatlanok (regényrészlet)
6 keset láthatott volna rajta, német is, író is, őt nem kifejezetten hozza izgalomba. Az utca világa viszont lenyűgözte, a pesti utca, ahol egy dzsungeli papagáj is összezavarodna. Milyen más arca van egy nagyvárosban a télnek. Száll még a por is! Közeledő délidő izgat nagy, városi harangokat. Dudálnak, mint a bolondok! Hirdetőoszlopok kiabálnak, neonok pislognak, pedig nappal van. Óriás kirakatokban forognak a divatos emberbabák. A forgalom óriási, autó a másik autó után szalad, üldözi egyik a másikat, nem olyan komótosan haladnak, mint Bézsé a szenttamási úton. A sok szín, a sok forma! Mondta is Gálnak, és igyekezett nem mutatni az izgalmát, hogy elmegy vele, elkíséri. Valameddig. De inkább, ha lehet, sétálna és nézelődne, amíg a tanár a német író előadását hallgatja. Meg aztán, ugye, a Mosoly iskola! Gál igyekezett nyugtatni a megzavarodott asszonyt, Erna el fog tévedni, nem talál vissza, és mi lesz vele. Az előadást este tartják. Sötét lesz már. Megeszi Pest Ernát, így kapja be, hamm. Ez a város mindig éhes. Éhes volt már ötven éve, most még éhesebb. Érti-e Erna, hogy az este itt micsoda. – Hol fogsz aludni? Eszébe sem jutott, az ágy, vagyis a szállás, hogy nem jönnek vissza estére. Ő most úgyis a kastélyban van, akad otthon magyarázata. Gőzölgött a férfi lélegzete. Erna nevetett kínjában, csuklott a térde. Nem nyeli el a város, nem olyan könnyű őt megenni, ő képes megakadni bárkinek a torkán. Aztán mégis követte Gált, mintha az árnyéka lenne, gúnyosan nézték a szépruhájú nagybabák a kirakatból. Rikkancsok futottak, kis aktatáskás emberek, ferde bokájú lányok. Gesztenyét árultak füst mögött. Gál bevárta, ne maradjon le, nem szabad. – Miért ilyen ember a férjed? – Őt is verték. Gál úgy tett, mintha nem tudta volna. Erna megbámult egy hatalmas, dohogva elhaladó buszt. Okádta a füstöt, akár egy óriási tüdőbetegség. Sokan utaztak rajta. Párásan homálylottak az ablakok, sötétlettek mögöttük a fejek foltjai. – Ott van vele, Lackóval mindenki – mondta. – Rengeteg mindenki, azt hiszem. Egy nép, egy nemzetség. Benne van mind az öklében. Családok, apák, anyák, az egész gyáva, sírós rokonság. Azt hiszi, csak veréssel lehet egybe tartani ezeket, megőrizni őket a bajban, szélfújásban. Olyan kötelességnek gondolja a szigort, ami mindenekelőtt van. De én ezt nem engedtem. – Visszaütöttél. – Figyelmeztettem – mondta Erna, és örült, hogy a tanár nem rá néz, mert elpirult. – Elvittem kurvákhoz is! – Micsoda?! – Gál megállt. – Zalatnai Elekhez. Aztán a tudomására hoztam, hogy nem üthet meg többet. – Mert akkor mi lesz? – Akkor én nem állhatok jót magamért. Erna le-lemaradt, majd rázott magán, elszántan lépdelt a férfi után, lett közöttük vagy három-négy méter távolság így is. Fénylett a téli aszfalt, egy sarok után elvesztette, amitől megrémült, attól kezdve mindig látta a szép, divatos kalapját,
