Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Büky László: Karinthy Frigyes gubóinak nyomában
73 Kezed, hajad , szemed, szoknyád felé Mit kapkodok?! [...] Porzód felé Porzód, bibéd felé Porzód, bibéd, szárad felé Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé Mi kapkod így, pitypang? A XX. század első harmadában és utána is népszerű filmszínésznő (szőke) haját többször említi írásaiban Karinthy: „A hajáról, ami pontosan olyan sző kére van festve, és pontosan úgy hullámzik, mint Marlene Dietrichhel élükön, egy egész női hadsereg természetes csákója, vagy minek nevezzem?” (KF 1984a: 96). A női haj szépségét, illetőleg erotikus hatását közvetve jelzi a színésznő következő összefüggésekben való szerepeltetése is: „Nagy újság Hollywoodban s Marlene Dietrichnek, Szekszeppília királynőjének alattvalói, a földgömb női nemre besorozott hadserege, érzékeny füllel figyel a riadóra: a fejedelemnő új divatot hirdet!” (KF 1984b: 59); „Elcserélném szekszepílemet Marlene Dietrich költöi tehetségével” (KF 1984c: 203). A hajóorvosnak a királynővel való kapcsolata hosszabb idő múlva válik olyanná, mint amilyent a Zrínyi Miklós tollából való metafora ábrázol. Egyelőre csupán időlegesen és (látszólag?) fizikailag kerül mintegy gubóba zártságba. A szerelmi érzésnek a világtól való elfordító hatása csak később jelenik meg, amikor vallomást tesz Opula királynőnek. „A szerelem, a szerelem, | A szerelem sötét verem; | Beleestem, benne vagyok, | Nem láthatok, nem hallhatok” ‒ írta meg Petőfi Sándor a gubóba zártságnak megfelelő állapotot. Petőfi nyelvhasználatában nem találhatni meg a gubó szót a műveiből készült írói szótár szerint. A köznyelvben sem gyakori szónak számos jelentése van, az ÉrtSz. hét csoportot vesz föl, az első: „Bizonyos rovarok, főleg szövőlepkék hernyója által maga köré szőtt burok, amelyben a hernyó bábbá, majd lepkévé fejlődik.” Az ehhez kapcsolódó jelen tésárnyalat ‒ „A selyemhernyó gubója, amelyből a selymet készítik” ‒ írott forrásból a XVIII. század óta ismeretes, akkortájt terjedt a magyarországi selyemhernyótenyésztés, vö. Sollenghi 1770. A Karinthy-regény tenger alatti nőországában különös, angolnára emlékeztető lények, úgynevezett bullokok élnek, fejüknek „arca volt, abban az értelem ben, hogy emberre szoktuk mondani széles és dudoros, kopasz koponya és igen magas homlok alatt két hunyorgó, lobogó szem” (112), ezenkívül is meglepő a külsejük, mindenféle apró, csápszerű nyúlványok, uszonyok, körmök vannak rajtuk. A fantasztikus birodalomban ők a férfiak, ám az oihák (vagyis a nők) világában látszólag fölöslegesek, minegyikük „megvetett és lenézett kis háziállat formájában él ‒ teste nincs ötvenedrésze sem az oiha testének s élete kényre-kedvre ki van szolgáltatva az oihának” (131). Az oihák egyik tápláléka is a bullokok
