Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Büky László: Karinthy Frigyes gubóinak nyomában
74 fejéből kinyomott „sárgásfehér velő” (123). Ruházatukat is a bullokok adják: „Az a végtelenül finom és lenge selyemszövet, amibe az oihák átlátszó testüket burkolják, a már teljesen érett, öreg bullokok egy sajátságos terméke, olyanféle, mint minálunk a selyemfonál. Az öreg, teljesen kifejlett bullok rendes körülmények között (ha előbb meg nem eszik vagy ki nem füstölik) begubózik: e célra agyából, száján keresztül, egy igen vékony, hosszú, fekete fonalat bocsát ki, hogy a gubó tömör és láthatatlan legyen. A bullok-gubót az oihák ‒ éppen úgy, ahogy mi a selyemgubóval tesszük ‒ forró vízbe dobják, a bullok-báb megdöglik, s a fonalat le lehet fejteni s szövetet csinálni belőle. Egy ilyen fonál egyszer kezembe került, hoztam is belőle magammal, s a vegyelemzésnél meglepetésemre kiderült, hogy ugyanabból az anyagból való, amiből nálunk a tinta készül” (146). Karinthy a selyemhernyó gubókészítését, e burok feldolgozását mondja el, vagyis metaforára emlékeztető vegyes allegóriával (allegoria mixta, ld. Fónagy 1970) adja az olvasó tudtára, hogy a valóságos világbeli, XX. század eleji polgári világ férfiszerepe Capilláriá ban nem érvényes. Ennek kifejezése az a váratlan fordulat mint irodalmi hatásforma, amely szerint a bullokgubó fonalának anyaga a földi világ tintájáéval egyezik. Ez az allúzió a férfiúi képességek felsőbbrendűségére vonatkozik, amely a regényben egyáltalán nem érvényes, vagyis arra, hogy a férfiak az írás, a tudomány, a műveltség letéteményesei. Egy humoreszkben is megtalálható a selyemfonállal begubózó hernyó és az író, valamint a tinta párhuzamba állítása. A „Hogy mi az író, Pistike?” kérdésre az alábbi, ugyancsak allegorikus a válasz: „Hát így van az íróhernyóval is, Pistike. Az író bácsi fiatal korában eszik mindenféle levelet, de nem eperfalevelet, hanem olyan levelet, amit a feleségének mások írtak, írt levelet meg könyvlevelet [...] ez aztán az író fejében átalakul tintává [...] az író abbahagyja az evést, és kiengedi magából a tintaszálat, hogy begubózza magát, és majd lepke lesz belőle” (KF 1958a. II: 38‒39). A begubózik és a gubózik igék a Magyar nemzeti szövegtárban (MNSzt.) 9 és 8 adattal szerepelnek, gyakoriságuk ebben amiatt is ritka, hogy ugyanaz a szerző többször használja mindkét szót. A lepke ~ pillangó és más rovar is föl-fölbukkan Karinthy műveiben. A diák életről írott egyik novellájában található az ihlető forrás: „Mert valamit tudnak [ti. a lányok], amit én nem tudok. Különben buták és tehetetlenek, növényt és bogarat nem gyűjtenek, bélyeget se” (KF 1958b. I: 167). Az író által tragikomédiának nevezett darabjában a valóság és a valósághoz való hasonlítás (mondhatni:) filozófiai-stilisztikai kérdését feszegeti, amikor egy felhő látványához keresnek a szereplők a rovarok közül hasonlítási alapot: Ember Lidérchez. Hogy van, művész úr? Lidérc feléje fordul. Ó... Ember Sándor. ‒ Kifelé mutat. Nézze... nézze... nem olyan, mint egy nagy, hímporos lepke ? Ember. Nem. Olyan, mint egy kicsi, bemeszelt felhő. Lidérc. Szitakötő... Egy kecses szitakötő ...
