Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Büky László: Karinthy Frigyes gubóinak nyomában
72 Büky László Karinthy Frigyes gubóinak nyomában Karinthy Frigyes Capillária című regényében Gulliver seborvos a tenger mélyé re kerül, mert a hajót, amelyen szolgál, egy német tengeralattjáró torpedója érte. Az orvos különös világba kerül a víz alatt, és különös dolgokat tapasztal, többek között ezt: „Eleinte izgalmamban nem vettem észre, hogy valami akadályoz a futásban ‒ sárga, sima, aranyos szálak hurkolódtak kezemre, nyakamra, lábamra. Egyszerre elvágódtam, és nem tudtam mozdulni többet. Ezer és ezer szál kötözött össze, sűrűn, mint valami szövedék, gubó vagy háló ‒ szemeim előtt kereszteződtek a szívós, vékony szálacskák. A dongó érezhet ilyesmit, mikor ostoba fejét befúrva a pók szövedékén, keresztül akarja törni, s egyszerre belegabalyodik” (Karinthy Frigyes 1957a: 114‒115). ‒ (A követke zőkben e kiadás lapszámai és az író neve KF rövidítéssel szerepelnek.) Amikor azután megjelenik a regényben a „[m]agas, rendkívül karcsú és mégis telt nőalak, rózsaszín köpenyben, lebegő és elfolyó hajában csodálatos színű virágok” , aki tágra meresztett szemmel nézte a seborvost, majd „[...] gyors és heves mozdulattal megrázta a fejét ‒ suhogó hullámzás pezsdült meg körülöttem a lila fényű vízben s abban a pillanatban éreztem, hogy kötelékeim meglazulnak” (118). Nem írja meg K arinthy, hogy a capilláriai (király)nő hajzata lenne az az ‒ „[...] aranyszőke folyó, mely puhán ringott és lebegett körülötte a vízben [...]” (117) ‒, ami mozdulatlanságba kényszeríti a seborvost, de a történés erre vall, nem is szólva az „ezer szál kötözött össze” kife jezésnek a szerelemmel kapcsolatos társításáról, amire hajdani példa: „Cumilla szép haja megkoe to e zészu e vét, | Iffiu Delimannak [...]” (Zrínyi 1651). A szimbolista és szecessziós XX. század eleji képzőművészetben nem ritka a női haj szinte túlzó méretű ábrázolása, ornamentikává alakítása (ld. Gustav Klimt: Danaé , 1907 k.; Pierre Puvis de Chavannes: Fürdő fiatal lánykák a tengerparton , 1879; Peter Behrens: A csók, 1897). Karinthy leírása a nőalakról efféle rajzolatot ad. Ami szintén a szimbolikához kapcsolja a nők országának tenger alatti hölgyeit, az nem csupán a rózsaszín köpeny, a lebegő és elfolyó haj (a későbbiekben „libegő aranyhajad, amely napsugár)”, hanem az itt élő nők egész testének tejüvegszerű, opálszerű átlátszósága is. Mindezzel szembeálló helyzet az, amelybe egy ideig a seborvos került, szövedékbe, gubóba. A nőiséget, a (női) szépséget felidéző-jelképező haj az író Pitypang című versé nek (KF 2017: 22‒23) egyik témapontja, amely a pitypangvirág részeivel párhuzamba kerül: Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad , szemed felé
