Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Tverdota György: József Attila első két remekműve
34 A „harmattá vált bennem a gond és teher” sor leleménye a lelki tartalmak hiányos metaforizálása. Nem úgy jár el a költő, mint korábbi verseiben, például az Önarckép ben, ahol negatív lelki tartalmait szemlélteti allegorikus képpel, hanem a lélektani képzeteket úgy részesíti metamorfózisban, hogy egyúttal ellentétükké változtatja őket. A gond és teher nem nyugalommá vagy örömmé változik át, amely aztán a harmat képében csillan föl, hanem a költő kihagyja a köztes állomást, és a gond és teher egyből harmattá, tiszta, friss vízcseppé csapódik ki. Fejtő Ferenc szellemesen megfordítja a képletet, és megállapítja, hogy visszájáról is szemlélhetjük azt. Ami harmattá vált a folyó partján pihenő megfáradt emberben, az a lelkét gyötrő gond és a vállaira nehezedő teher. A pihenés könnyed és jóleső jelenbeli érzése mögött ott lappanganak az elmúlt és a várható gondok és terhek. A következő sor látszólag szabadon, valójában szervesen következik az előbbiből. Negatív önmeghatározással állunk szemben, először, de nem utoljára, József Attila költészetében. Szabolcsi Miklós elemzésében figyelmeztet arra, hogy a „se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér” sor a Tiszta szívvel kezdősorainak híres negatív önmeghatározását előle gezi, és a magyar költészeti hagyomány hasonló megoldásaira vezethető vissza. Szabolcsi Ady Szeretném, ha szeretnének kötetének nevezetes előhangját emeli ki mint előzményt. A „gond és teher” a saját lábára álló fiatal férfi, a magára hagyott árva gyerek, a nemzeti tra gédiát sirató magyar és a nélkülözései miatt szolidarizálásra szorulók testvér ének gondja és terhe. Az akarat felfüggesztése történik, a relációkból történő kibontakozás eredményével szembesülünk. A nehézségektől, bajoktól nem szabadulunk meg véglegesen. Az alanynak be kell érnie azzal, hogy a szabad szemlélődés állapotába helyezkedhet. A békés folyóparti pihenés helyzetében korábbi nyűgeiből és várható feladataiból vetkőzik ki egy időre a vándor, a békére, nyugalomra vágyó „megfáradt ember” . A negatív önmeghatározás itt a Tiszta szívvel című verssel vagy az Eszmélet 10. versével szemben nem negatív értékhangsúllyal bír, hanem ellenkezőleg, az egyéni korlátoktól való megszabadulás, a nagy egészbe történő beolvadás élményét nyújtja. Aki fáradt, annak meg kell pihennie ahhoz, hogy a terheket és gondokat újra magára vehesse. A nyelvi megfogalmazás a strófa utolsó sorában nem véletlenül személytelenedik el. A folyó partján pihenő vándorról nem mint „én”-ről szól, hanem harmadik személyben, mintegy kívülről (felülről?) veszi szemügyre önmagát: „csak megfáradt ember, aki itt hever” . A megfáradás magával hozza ellentétét, a frissítő pihenést. Friss a harmat is, és friss a meleg kenyér is. Az utolsó strófa nézőpontja egyetemes. Mint majd a Külvárosi éj kezdősoraiban, a lám pát gyújtó édesanya, az este gyermekeinek vacsorát ad, megszegi és szétosztja az ételhez járó karéj kenyeret. A hiányzó családi idill emléke rémlik föl, kozmikus méretekben felnagyítva. Azzal a meglepő fordulattal, hogy a megfáradt ember nem résztvevője a kozmikus lakomának, hanem ő maga is egy szelete a békesség kenyerének. A világ kétarcú. Ahogyan harmattá a gond és a teher válik, úgy a folyó partján heverő ember a fáradtságát piheni ki. A pihenés élménye az énből vetül ki a vele harmóniában lévő tájra: „a nyugodt Marosra” és a pihenő égre. A zárósorban az ég testközelbe kerül. Csillagai a megfáradt ember homlokát díszítik és derítik föl fényükkel. Ami a nagy ambícióval megalkotott nagykompozícióban, A Kozmosz éneké ben szándék maradt, csak ideológiailag sikerült, a szubjektum kozmikussá tágítása, a világegyetem szubjektumba sűrítése, azt József Attila sikeresen megvalósította egy egyszerű, rövid versben. Az arányok szédítően tágasak: a „gyönge füvek”-től a csillagokig. És e tágas világegész középpontjában a fekvő emberi test helyezkedik el, amelyből a vers a szívet és a homlokot emeli ki, az ész és az érzelem központját, vagy a költő későbbi kifejezésével élve: a szellem és a szerelem lakóhelyeit. A remekmű sikerének két feltételét látjuk itt teljesülni: a pontosan eltalált megfogalmazásokat és a ható elemek elképesztő, de ugyanakkor természetes koncentrációját.
