Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Biró Zsombor Aurél: Csendes gyerek
22 Biró Zsombor Aurél Csendes gyerek Apám visz minket edzésre, az öcsém ül elöl, én még nem vagyok elég magas. Mutogatnak egymásnak, miközben araszolunk a hídon, de olyan gyorsan jár a kezük, hogy csak egy-két szót értek belőle, nem mintha érdekelne, a törikönyvet olvasom úgyis, apám holnap íratja az utolsó zéhát az osztállyal, és idén végre sikerülhet a színötös. Lefordulunk a Margitszigetre, az öcsém felnevet, de nem úgy, ahogy kell, csak zihál, más hang nem jön ki a torkán, van egy srác a suliban, aki asztmás, és folyton a fúvókáját szopogatja, ő vesz így levegőt. Mi olyan vicces? kérdezem tőlük, de igazából leszarom. Apám félrehúzódik a sorompó előtt, és hátrafordul, látod, mondja olyan hangon, mint amikor fegyelmezni próbálja az osztályt, ha eljönnél velünk a jelsuliba, te is értenéd. Gyalog megyünk be az uszodához, lemaradok az öcsém mögött. Egy böhöm állat már most, úgy lépked, mint az a bodybuilder tag a szomszédban, másfél fejet rám ver, pedig egy évvel kisebb. Persze lenyomom lazán, reggel is odalopóztam mögé, és hátratekertem a karját, lassan toltam fel a csuklóját a válláig, hogy előbb a tehetetlenséget érezze, csak utána a fájdalmat. Régen is ez volt a lényeg, amikor nagyapa rugós késével játszottunk, bátorságpróba, tátogtam neki a teraszon, miközben az asztallapra szorítottam a kezét. Bekötöttem a szemét egy sállal, és szétfeszítettem az ujjait, aztán belevágtam a kést a fába, rezgett a vékony penge a hüvelykujja mellett, meg is rándult a nyaka, de nem mozdult, tudta, ha nem játszik, laposra verem. Kihúztam, majd lassan járatni kezdtem az ujjai között, rezgett és koppant, rezgett és koppant, amikor cseréltünk, tisztán hallottam a gyorsuló ritmust, ő viszont nem hallott és nem látott semmit, teljes sötétség vette körül, csak a félelem pulzált a testében, én meg beleborzongtam ebbe, hogy ha egy kicsit is félrecsúszik a kezem, úgy megy át a kés az ujján, mint a vajon. Befordulunk az uszodához, messziről követem, róla itt nem tud senki, nem akarom, hogy a csapatban is csak annyi legyek, mint a suliban: a srác, akinek nyomorék a tesója. Különben fingom sincs, mi olyan érdekes az öcsémben , de ha szóba kerül, hirtelen jó fejek lesznek az osztálytársaim, pedig amúgy rohadtul nem bírnak az apám miatt, a Gubacs, úgy nevezik, még csak nem is Gubacs tanár úr, egyszerűen a Gubacs, a törióra meg a Pihenő, mert ott azt csinál mindenki, amit akar. Bekenik vajjal a táblát, hashajtót kevernek a kávéjába, én meg ülök hátul az utolsó padban, és remegek, mint az öcsém a teraszon. Éppen attól férfi a férfi, magyarázza nekem később apám, hogy képes elengedni ezeket az egóharcokat.
