Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Kötter Tamás: A gyilkolás mestersége
10 avathatták tisztté – kopogtatta meg a mutatóujjával a fotó hátán a dátumot. – És valószínűleg a mai volt élete első ütközete. Molnár nagyot kortyolt a pálinkából, csak azután folytatta: – Ha nem így lenne, akkor értette volna a csíziót, és repeszgránáttal lő. Annak nem kell eltalálnia bennünket, elég, ha a közelben robban, mert a repeszdarabok ötven méter sugarú körben úgyis mindent letarolnak. Akkor most maga, én és az ágyú teljes személyzete halott lenne, és most ő vodkázna vidáman a hulláink felett. Molnár megint meghúzta az üveget. A tekintete zavarossá vált, a szeme résnyire szűkült az alkoholtól. – De ez a hülye amatőr páncéltörőt használt. Azt hitte, hogy iskolában van. Azt hitted, hogy még mindig az iskolában vagy?! – üvöltött rá kivörösödött arccal a halottra. Az orosz néma maradt, üres tekintettel bámult vissza a két tisztre. – Már halott – mondta rezignált hangon Pálffy. – Úgy látszik, ezt nem tanítják a nyavalyás tiszti iskolákban! – folytatta Molnár, de már egyenesen Pálffynak címezve. – Hallgasson! – mondta a főhadnagy, anélkül, hogy Molnárra nézett volna. – Nincs minden benne a tankönyvekben, igaz, főhadnagy úr?! – Molnár, elég volt, fejezze már be! – kiáltotta Pálffy. – Igenis, főhadnagy úr! – vágta magát vigyázzba a hadnagy, de közben gonoszul vigyorgott hozzá. – Ahogy azt maga parancsolja. Az oroszok nem támadtak többet, a sötétség leplét kihasználva még azon az éjszakán visszavonultak a Don irányába. A magyarok másnap reggel eltemették a halottakat, és csak azután indultak utánuk.
