Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 7-8. szám - Marcello Potocco: I-X. (Orcsik Roland fordításai)

37

próbálsz határt húzni a fű és a sár között.

Határ, amelyet már évek és évek óta fenntartasz.

Ismerem azokat a fehér és fekete dolgokat. Amikor

nézem őket, az ablaknál lévő rendetlenségben, azt érzem,

az ajkam kellemesen, gyengéden összehúzódik.

V.

Deformált száj: a túl nagy, eltorzult tükörben.

VI.

Két kinőtt szemfog, nincs erejük

harapni. Két szem, nem mozdulnak a lap szélére, a következő oldalra.

VII.

Az a száj, mint akármelyik száj,

eltorzul minden erőfeszítéstől, miközben pusztán azért, hogy

elrejtőzzön maga elől. Várakozik,

hogy mondjon valamit. Hogy... igazából vajon

képesek arra, hogy a másik, hogy a szavakkal elmozdítsanak

valakit a helyéről? És ki ne hunyjon?

VIII.

Hogy azt mondjam... Hogy a városok ne hunyjanak ki az égő lámpák alatt?

A autópályás narancsfény nem éles, megszurkálja a köd kutyáit, amelyek lustán vonszolódnak az esti utcákon.

IX.

Noha minden mindent átdöf. Te a fénnyel együtt – valami

üresség a szobámban. Izzó cérna nélküli keret.

Szálacska. Mintha hiányozna, mintha a fonál pusztán látszat lenne.

X.

Csupán ezért utazom elöl – vagy csupán

azért, mert elöl utazom – vagy

utána vissza az autópályás pillanatokon,

tehát a mozdulatokkal, amelyek behatolások – vagy

amelyek egymásba ömlesztik a világokat – vagy mert az élet királyságai,