Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 7-8. szám - Pavel Petr: [Kis kanos verebecske veszi el tőlem a morzsát...]; Rét; [Márványfejtés]; [Védjegy - ma éjjel Berlin] (Csehy Zoltán fordításai)

28

Mindennek vége, tudjuk,

a modellekről halkan mállott le a gipsz,

egy csodás élet múlt el és zárult le.

Néhány idősebb diák már hallat magáról,

szalmaszőke hajszálaik vannak,

szerelmeinket sose feledjük.

Míg az ég világoskék sávjaiban

tőlünk távol

meg nem feketedik minden.

Miféle szakadékokra van itt utalás?

Egy vers, egy rajz, mesteri voltod.

Angyal az, aki épp most ér hozzád?

Rád se nézett.

Hagyta a felvillanyozott fényt.

Meg akarlak ismerni, biztosan elmondod,

hogy lesz, mint lesz, mint van.

A halál utáni első pillanatok.

A hegyi környezet.

Élő illat, üde mozdulatok.

Csak a sötétedés látszik és csak a szikla

körvonala.

Egy tizenöt éves zsidó fiút tanítottál festeni.

A késmárki Náthánt.

Napokig nem látott senki.

Bezárkóztál a műtermedbe.

Előtted a Tátra körvonalai, az éles bércekéi,

melyekbe én is annyira beleszerettem,

hogy évente fel kell hágnom a gerinceikre,

az alkony elkezdődött.

Pucér test.

Egy kocsis, egy pásztor vagy egy csavargó.

A rajzhoz odabiggyesztetted a lakcímét.

Fiatal cigány portréja, a szeme be volt hunyva.

Erdei séták, melyekre emlékeztél.

A délután szenvedélye belépett a fájdalomba.

Életed legvégén frontfestő lettél.

Az elszenderedett, sebesült katonáké.

Nézd, hogy vesz rajtam erőt a szender.