Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Vaszil Holoborogyko: Százszorszépmagként elrepülni; [A madár, gyerekei anyja, nem akarja] (Vonnák Diána fordításai)
23 Én mégis tudok róla, hogy vannak, megtudtam valahogy – rájöttem – szinte véletlenül, és már tudom, hogy ott rejtőznek épp abban a fészekben, egy magas fészekben, nem olyan, hogy egy fán a magasban van, maga a fészek magas, fészek a fészken, mintha minden évben a régire újat rakna a madár, és én nem elég, hogy nézem, hogy csodálom őket, és nem elég, hogy hozzájuk érek, hogy elcsábít a tökéletes forma, hanem még kézbe is veszek egy tojást, kettőt akartam, de meggondoltam később, mert a madártojás szépségének teljességét egyetlen tojástól is megkapod, egy második az első benyomáshoz egyáltalán nem tesz hozzá semmit, kivéve talán azt a tudást, hogy ez a tökéletes szépség megduplázódhat. Nézem, nem tudom levenni a szemem ilyen szépségről, a madártojásról a tenyérben: apró tojás, foltok borítják, de nem fehér alapon, halvány rozsdaszín a háttér, nem találok semmit, amihez mérhetném, csak hozzád, és megdöbbent, mennyire hasonlítotok egymáshoz: kerekded tojás, az árnyalata az arcodé, sőt, nem elég, hogy az arcodé, azon át a tiéd egészen. Visszateszem a tojást az előző helyére, vissza abba a magas fészekbe: megszűnök tudni, hogy a madárnak tojása van, megszűnök tudni, hogy hol rejtőznek, megszűnök rájuk nézni, megszűnök hozzájuk érni, megszűnök a kezemben tartani azt a tojást. Visszanézek majd, mikor a magas fészektől eljövök, először –
