Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Sinkovicz László: Kezdeni valamit a kézzel (Bartók Imre: Jerikó épül)
120 generációk számára éppúgy alapélmény, mint a Jerikó épül számára 5 , és a szöveg gyakran meg is idézi e korszak poétikai technikáit. Forradalmi újszerűsége ezért e szempontból számomra meglehetősen kérdéses, minősége, formai, elméleti és esztétikai gazdagsága azonban továbbra sem. A regény mottójául választott Hölderlin-idézet ( „Élni annyi, mint megőrizni egy formát.” ) mintha e formai és esztétikai gazdagság vezérfonalát jelölné ki az olvasó számára. A Jerikó épül önéletrajzként, családregényként, fejlődésregényként valóban egy élet keretezhetőségére, elbeszélésére tett kísérlet. Az élet mint narratíva regénybe foglalásával mintha valóban egy forma megőrzését célozná, ugyanakkor a szöveg poétikája minduntalan ennek sikertelenségével szembesítene. A Jerikó épül ugyanis nem valamit leír (tehát egy már létező matériának ad formát), hanem az írás során a leírás tárgyát (a gyermekkort), az ezt létrehozó mintázatot, az ezekre reflektáló (írói) tudatot, illetve az ezekbe beépülő különböző kulturális intarziákat, töredékeket teljesen azonos szintre hozza, homogén mezővé változtatja. A forma, amelynek megőrzését célozná, valójában az írás, illetve az olvasás során jön létre. A Bartók-szöveg egyik legnagyobb erénye, hogy ezt a formában, a regény esztétikai dimenziójában megvalósította: A narrációban az E/1-ben megszólaló gyermeknarrátor, az ő elbeszélésébe beleszövődő kulturális kódok (szövegek, filmek stb.), valamint az ezekre reflektáló értelmező szólamok teljesen azonos hangon szólalnak meg. Mindez arra utalhat, hogy a leírni kívánt gyermekkor valójában akkor jön létre, amikor az írás megkezdődik, eleve adott referenciális valósága nincs, hisz mindig-már az elbeszélésben létezik. Ezért a regény értelmezhető, mint az identitás, a narrátor elbeszélői tudatának fejlődésregénye, aminek végpontja – ha nem is a regény keretei között – az a tudat, amely végül e szöveget létrehozza. Talán ebből fakadhat a regény azon tapasztalata is, hogy már a születés pillanata sem kezdőpont, hanem eleve olyan hely, ahol már-mindig narratívák sűrűsödnek egybe. „Alig pár perce csüngök alá az ormótlan test bendőjéből, máris bonyolult, elágazásokkal teli történetre tekinthetek vissza.” (JÉ 28.) Mivel azonban az önmagát megíró történetbe minduntalan beleszövődnek olyan irodalom és egyéb kulturális kódok, töredékek, amelyek értelmezik ezt a narratívát, így a tudat létrejövetelének szövege, egyben a szöveg, a Jerikó épül , létrejövetelének története is. A regény az őt létrehozó tudat kifejlődésének megírásakor a saját történetét, kulturális előképeit is megírja. A szöveg e két dimenziója mentén a magyar irodalom két kiemelkedően fontos szövegével lép kapcsolatba, sűríti őket egy helyre: Nádas Péter Világló részletek (erre a kritika is több helyen utal) és Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című regényét, hisz az előbbinek szintén témája az élettörténet elbeszélhetősége és az elbeszélő tudat viszonya, a második pedig gyakran kapcsolja össze a (szöveg)identitás és a beépülő vendégszövegek kapcsolatát. Az Esterházy-szövegre utalhat a kezdőpont kijelölhetetlenségének problematikája is, egyrészt úgy, hogy a már idézett mondatban egyértelműen utal egy olyan szövegre, amely a Bevezetés poétikája számára is alapvető (Borges: Elágazó ösvények kertje ), másrészt Esterházy szintén tematizálja a kezdet helyének utópikusságát azáltal, hogy regényének kezdőpontj án már rétegzett irodalmi (Joyce: Ulysses ) és történelmi (Nagy Imre kivégzése) dimenziókat sűrít egybe. 5 Nem mellesleg Urbán gyakran idézi fel olyan – kiemelkedő jelentőségű – elméletírók (Deleuze, Derrida, Iser stb.) szövegeit koncepciója alátámasztására, akik e korszak irodalomértelmezésében talán a leginkább fetisizált, legtöbbet olvasott és idézett szerzők közé tartoztak.
