Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Sinkovicz László: Kezdeni valamit a kézzel (Bartók Imre: Jerikó épül)
121 A két felsorolt szerző mellett ugyanakkor számos más – a Jerikó számára talán jelentékenyebb – szövegelőd (Kafka, Clausewitz stb.) is megidéződik. 6 E szövegek újabb és újabb rétegekként való beépülése a szövegbe nemcsak új interpretációs lehetőségeket nyitnak meg, de a regényt az elme mint könyvtár metaforájaként is értelmezhetővé teszik, hiszen a beépülő vendégszövegek nemcsak a regénynek, de a leírásban létrejövő tudatnak egyaránt építőköveivé, egymásba rendeződő dobozaivá válnak, ahogy azt épp az egyik előkép értelmezésekor írja a szöveg: „A bőrönd-doboz a maga részéről egy másik dobozba, a raktér dobozába van bezárva. A raktér is egy doboz a hajó egészének dobozában, amely a tenger-dobozon úszik. Ahogy a lélek és a kastély is matrjoska-struktúrával bír, úgy dobozolódik egymásba itt minden.” (JÉ, 18.) A tudat-könyvtár és a szöveg matrjoska-struktúrája ugyanakkor azt is jelenti, hogy maga a Jerikó épül is dobozzá válik, amely önnön kisebb-nagyobb iterációit tartalmazza, azaz a szövegbe épülő értelmezés-intarziák egyben az őket tartalmazó szöveg értelmezései is. (És nem mellesleg sokszor a szerző korábbi szövegeinek citátumai.) Viszont, ha a regényben a különböző szólamok (gyermeki elbeszélő, idézetek stb.) egy homogén mezőben olvadnak össze, azonos hangon szólalnak meg, az meglehetősen képlékennyé teszi, hogy az interpretatív szövegrészek tényleg működhetnek-e a regény kulcsaiként, hiszen ha az elbeszélés és (vélt) értelmezése a narráció ugyanazon síkján helyezkednek el, akkor ezek nem differenciálhatók. Az elbeszélést értelmező szöveg maga is az elbeszélés része. „A csomagolások a beszéd hatására elmosódnak. Redők és fodrok. A kartonlapok rokokója. Viszkózus nyál. Este anyám nyöszörgése, amiért nem eszem . ” (JÉ, 19.) Amikor tehát a szöveg Kafkát értelmezve az apa-fiú ödipális viszonyáról beszél, majd később a narrátor és apja kapcsolata válik a szöveg egyik fő motívumává, akkor az egyik nem válik a másik értelmezésévé, hanem egy téma különböző szövegvariánsaként, fodraiként tételeződnek. A szöveg effajta poétikai szerveződését rétegezheti az apa-fiú viszonyában minduntalan jelenlévő kéz motívuma is. Ez egyrészt szintén utalhat a Bevezetés re, így Esterházyt mintegy irodalmi apafiguraként ismét megidézi, egyben pedig – bloomi értelmezésben – újabb hajtást tesz a szöveg ödipális struktúráján. Másrészt ezen keresztül, vagy e mellett a kéz (logikusan) kapcsolódik az írás és egy lehetséges kezdőpont viszonyához. „Mielőtt gondolkodni kezdenék, már írok. A kezemmel írok, tehát a kézzel kezdtem, mielőtt bármivel is kezdtem volna? Kéz, kezek, elkezdeni valamit a kézzel a dolog kezdetén. Hand és Handlung.” (JÉ, 102.) De a kéz sérülése is az apához és az anya hiányához kötődik (Vö.: JÉ, 131.), az ujjak és a láb pedig kasztrációs szimbólumok (JÉ, 127.). A kezdet, az apaság, a kéz és az írás mintha ugyanazon téma egymásra hajtogatott, egymásba rétegződő variációi lennének, ami hangsúlyosan jelenik meg a II. fejezet zárójelenetében is a törött lábú narrátor és apja viszonyában. „ Végigsimít hosszú körmeivel a gipszen, ami alig néhány órája dermedt szilárddá. [...] A polcon Kafka Naplói.” (JÉ, 146. – Kiemelés tőlem, SL.) Ez az ödipális rendszer ugyanakkor nemcsak a szöveg poétikai, de ismeretelméleti és – ettől nyilvánvalóan nem függetleníthetően – lételméleti dimenzióit is meghatározza. Az episztemológiai kérdés a szövegben Wittgenstein–Freud ellentétként jelenik meg: „Wittgenstein kritikája Freuddal szemben a következő tételben összegezhető: »Minden az, ami, nem pedig valami más.« [...] De a »minden az, ami« tétele maga is kényszerneurózis kifejeződése, annak ismételt és regresszív bizonygatása, hogy a dolgok, személyek, események önazonosak. Csak 6 A szövegelődökkel és más beépülő kulturális kódokkal ebben az írásban nem kívánok foglalkozni.
