Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Mórocz Gábor: Narratívák metszéspontjában (Buda Ferenc Isten szalmaszálán című versének elemzése)
99 ennek a változásnak (átváltozásnak) a lényegi tartalma? Az, hogy a légies, az égi világhoz társítható „rezgő buborék” egyfajta önkorlátozást hajt végre: enged a nehézkedés törvényének, és lehullik a földre. Egyúttal – a hegeli kifejezéssel élve – átmegy a „saját másába”, és végső soron az anyagi világ alkotóeleme lesz. A szivárvány „megfoghatatlan” optikai jelenségből kézzelfogható, szilárd halmazállapotú entitássá: növényi maggá alakul át, ám ez az átformálódás a folytonosság mozzanatát is magában foglalja. Nem véletlen, hogy a mag a „fénylő” jelzőt kapja: nem tekinthető vegytisztán földi létezőnek, hiszen „fénylik”; ami az adott összefüggésrendszerben azt jelenti, hogy őrzi magában az égi szférához tartozó fényt. Ennek megfelelően elmondható, hogy nemcsak az első versszakban jelen lévő szivárvány , hanem a második strófában megjelenő fénylő mag is hídszerepet játszik az immanens és a transzcendens világ között. S így a lírai én is mindkét alakváltozatában ellentmondásos természetű: egyfelől örökkévaló és efemer, másfelől égi és földi. A harmadik versszakban újabb fordulat történik, amelyet a strófa első szava, a mégis ellentétes értelmű kötőszó egyértelműsít: megbomlik a versre korábban jellemző idill. A világértelmezés módja drámai módon megváltozik: a mitologizáló (remitologizáló) szemléletet bölcseleti megközelítés színezi át. E versszak meghatározó eszmei mozzanata a szkepszis – ahogyan arra az „ egyre marnak / ordas kételyek ” fordulat is utal. Különös, hogy a „kételyek” jelzője az „ordas”, mely szóról leggyakrabban a farkasokra vagy a farkas mivoltra szokás asszociálni. A farkasmotívum Buda költészetében gyakran pozitív, vagy legalábbis nem maradéktalanul negatív kontextusban szerepel (elegendő a Konok hegyi keserves , az Ítélet , a Farkasok , valamint a „ Ha farkasok vonítanak… ” kezdetű, cím nélküli vers példáira gondolni). Kérdés, hogy az „ordas” szó, amely az átlagos nyelvhasználók körében egyértelműen negatív konnotációt hordoz, milyen értelemben van jelen Budánál. A Farkasok című versben az „ordas” az „ádáz” jelzőt kapja: „öröktől ádáz ordasa”. Itt az „ordas” szóhoz az elemi erejű, engesztelhetetlen vadság negatív képzete társul. A költeményben a farkasok – egyik – inherens jellemzője az ordasság, ugyanakkor mégsem azonosítható egymással a „farkasság” és az „ordasság” fogalma – amire a következő sorok utalnak: „Ordasok bár a farkasok, / hozzánk képest irgalmasok, / egymáshoz jók, hűségesek, / okosak, illedelmesek, / nem ölnek, csak ha éhesek” . Ha ehhez hozzávesszük az „Ember embernek farkasa, / öröktől ádáz ordasa” szövegrészt, úgy tűnhet, nemcsak a farkasok ordasok, hanem az emberek is, mi több: az emberek „ordasságban” jelentősen túltesznek a farkasokon. Az ordasmotívum az Isten szalmaszálán című versben még bonyolultabb összefüggés- ben jelenik meg. Mint említettük, itt egy elvont fogalom, a „kételyek” jelzője az „ordas”; azoké a kételyeké, amelyek „egyre marják” a lírai ént. Vagyis e költeményben egy mondaton belül, lényegében egy személyre vonatkoztatva szerepel az ordasság és a marás/ marcangolás képzete. Így nem véletlen, hogy a versolvasó szorosan összekapcsolja őket egymással. Ez alapján úgy tűnhet: Buda Ferenc nem tér el a nyelvhasználati konvenciótól; az ordasság nála is negatív értelmű fogalom. Ha viszont arra gondolunk, hogy a kételkedés attitűdje mennyire meghatározó jelentőségű, milyen magas presztízsű a filozófiai vagy filozofikus gondolkodás világában, akkor talán nem is olyan vészterhes az, hogy a versbeli beszélőt ordasnak minősíthető kételyek marcangolják. A felfokozott szkepszis a hétköznapinál magasabb szintű belátásokhoz vezetheti el őt mint megismerő lényt. A harmadik versszak második fele és a negyedik strófa alapvető lételméleti, illetve metafizikai problémákkal foglalkozik. A fő kérdések – amelyekre megnyugtató válasz végül nem érkezik – a következők: (1.) minek tekinthető az egyén efemer földi léte: megfogható valóságnak vagy csupán látszatnak; illetve (2.) meghaladható-e az ember radikális végessége; megmarad-e bármi is az individuum létéből?
