Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Mórocz Gábor: Narratívák metszéspontjában (Buda Ferenc Isten szalmaszálán című versének elemzése)
97 Mórocz Gábor Narratívák metszéspontjában 1 (Buda Ferenc Isten szalmaszálán című versének elemzése) Az alábbi elemzés tárgya Buda Ferenc Isten szalmaszálán című, 2002-ben született verse, a 2005-ös Árapály című kötet záródarabja. A viszonylag rövid terjedelmű, mindössze öt strófából álló, huszonegy soros, ám gondolati szempontból kiemelkedő jelentőségű – Sturm László által egyenesen létösszegzőnek nevezett 2 – mű különös, egyedülálló alkotás. A költő lírai univerzumán belül nem tekinthető tipikus szövegnek. Nem kapcsolódik a Nagy László nevével fémjelzett „modern népiség” paradigmájához, de nem tükrözi azt a – némi túlzással dekonstrukciósnak nevezhető – nyelvi, kifejezésbeli fordulatot sem, amely Buda Ferenc költészetében az 1990-es évek második felétől végbement, és amelynek éppen az Árapály kötet a legkifejezőbb „dokumentuma”. Igaz, szerepel benne néhány olyan, jellegzetesen Buda Ferenc-i motívum, amely alapján párbeszédbe léptethető az életmű más darabjai val, s e kedvező körülmény némileg megkönnyítheti a vers értelmezését. Még nehezebb – gyakorlatilag nem teljesíthető – feladatot rónánk magunkra, ha a kortárs magyar költészet „fősodrában” kísérelnénk meg elhelyezni a művet. Ez a magával ragadóan szép szöveg első, sőt: talán második, harmadik olvasásra is a „megkésettség”, a „korszerűtlenség” képzetét keltheti. Ha szerzőjének neve ismeretlen volna, akár egy XIX. századi, Arany- vagy Vajda-kortárs költő alkotásai közé is besorolhatnánk. Hangvétele alapján nemhogy a késő modernség, a neoavantgárd vagy a posztmodern, de még a klas zszikus modernség paradigmájához sem illeszkedik. Nyelve, szókészlete a legkevésbé sem XXI. századi; költője helyenként erőteljesen, szinte zavarba ejtően archaizál – gondoljunk csak az „egykoron” időhatározószó, a „gyanánt” névutó, illetve a „leszen”, „valék” igealakok használatára. A felsorolt szavakat már a XX. század eleji lírikusok sem igen alkalmazták – hacsak nem olyan szövegükben, amely kifejezetten parodisztikus célzattal készült. A mű formai szempontból (is) hagyományosnak nevezhető. Négysoros strófákból áll (kivéve egyetlen versszakot – a negyediket –, amely ötsoros); a sorok szótagszáma egy adott versszakban 6-5-6-5 (kivéve az ötsoros strófát, amelyben 4-4-5-8-5 – de itt az első két sor nagyon szorosan összetartozik, így a 4-4-5-8-5-ös képlet akár 8-5-8-5-ként is felfogható, ami már jóval közelebb áll a „szabályoshoz”). Verselése hangsúlyos (minden sor egy ütemnek tekinthető, kivéve az utolsó előtti versszak negyedik, a többinél jóval hosszabb, nyolc szótagos sorát, amely két, azonos szótagszámú ütemből áll, vagyis felező nyolcas), ugyanakkor időmértékes is (trochaikus lejtésű, kivéve az első és az utolsó versszak zárósorát, amelyek anapesztikusak). A strófákat keresztrímek fogják össze (rímtelen sor 1 A dolgozat része egy készülő kismonográfiának, amelyet a tervek szerint a Magyar Művészeti Akadémia Kiadója fog megjelentetni a Közelképek írókról című sorozatában. 2 Sturm László: Művalóság ellen. Mű és valóság (Buda Ferenc: Árapály), Magyar Napló, 2006/6., 43.
