Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Mészáros Tibor: Márai Sándor a Szabad Európa Rádiónál (Emigráns publicisztika?)
30 Mészáros Tibor Márai Sándor a Szabad Európa Rádiónál (Emigráns publicisztika?) Csak a múlt létezik, csak a múlt hordoz értékeket. A jelen legfeljebb emlékek forrása, a múltfabrikálás műhelye. (Michel Tournier) A rádió mint közlésforma az emigrációban már nem volt ismeretlen Márai Sándor előtt, mégis alkalmazkodást kívánt tőle. Ennek szinte saját helyzetét is értelmező magyarázata hangzott el 1954. október 3-án a Szabad Európa Rádióban (továbbiakban SZER): „Nem egy személy beszél a mikrofonon át, hanem egy hang, s ez a hang elporzik az időben, nincs rögzített nyoma. S mégis, mekkora nagy felelőssége van ennek a rögzítetlen, rádiós beszédnek, mert emberek lelkéhez jut el, a villanyos memb- ránnál érzékenyebb felületet érint meg, emberi lelkeket szólít a messzeségben. Másféle feladat és felelősség ez, mint az újságírás, mint a nyomtatott irodalom akármely válfaja. A szavak elrepülnek, és az írás megmarad, ez a régi mondás ma is igaz, de az elrepült szó felelőssége ma éppen olyan nagy, mint az írott szó felelőssége, mert a következmények megmaradnak.” 1 Ahogyan e felolvasása is sejteti, a rádiózás illékonyabb a napilapban való közlésnél: az ott megjelent tárca is kérészéletű, „huszonnégy órás műfaj”, de a forma mégis megőrzi azt – a rádió szava viszont csak elhangzik, nyom nélkül. A hallgató nem olvasó már, számára is egyszeri, pillanathoz kötött mindaz, amit hall – ha éppen hallja . Bár az író rádiós tevékenysége funkciójában a publicisztikát jelentette/pótolta az 1951–1967 közötti (gyakorlatilag a New York-i) időszakban, mindez kevésnek, szegényesnek tűnt a korábban idehaza feltűnően sokat publikáló szerzőtől. Az emigráció elégedetlen volt az „eltűnt Máraival”, és már korán, 1950-ben megfogalmazta hiányérzetét. Ez az alapvető elégedetlenkedés megalapozott volt ekkor és később is: emigráns sajtótermékekben alig jelentek meg írásai, a száműzetés négy évtizede alatt folyamatosan csak a clevelandi Szabadság nak írt (1950–1951), oda is mindössze mintegy hatvan alkalommal, s javarészt naplórészleteket közöltek tőle. Szilágyi József elemzésében, cikke Miért hallgatnak azok, akiknek volna mondanivalójuk? című alfejezetében arról ír t, hogy a szélsőséges hangok mellett hallgatnak a „komoly értéket jelentő írók”. Értetlenkedő elemzésében a szerző név szerint említi Márait: „ Avagy a dúvadként mindenfelől felbukkanó »utánpótlás« olyan dús aratással biztat a jövőre, hogy szó nélkül beletörődhetünk teszem egy Márai Sándor megdöbbentő hallgatásába? Vagy talán elfelejtették nagyjaink, hogy ez 1 Márai Sándor: Fedőneve: Ulysses II. Bp. 2017. Helikon. 192–193.
