Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Márai Sándor: Karácsonyi levél
23 szeleg és hivalkodik okosságával, beavatottságával, a valóságban oly naiv, oly kevéssé gyanítja sorsát, mint egy elkényeztetett gyermek. A hirdetőoszlopok a karácsonyi színházi újdonságok meglepetéseit ígérik, híres külföldi színdarabok és magyar írók ötletes, új munkái kerülnek az ünnepeken bemutatásra, és a magyar színjáték világcikk, melyre a színpad nemzetközi hatalmasságai is felfigyelnek. A város nagy erővel él ezen a napon, és az országnak megint híre van a világban. A magyar ipar termékeit, a magyar föld ízes javait mindenfelé keresik és megbecsülik. A szerkesztőségekben már betördelték a nagy lapok karácsonyi példányait, és kisebb országok irodalma esztendeig találna ösztönzést mindabban, amit egy békebeli magyar újság karácsonyi példányában magyar írók, költők, újságírók elpazaroltak. Pethő Sándor 1 jön szemközt a Petőfi utcán, már megírta az ünnepi vezércikket, amelyben megkongatta a vészharangot az idegen imperializmusok felett. A Hangliba 2 siet, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endrével pillanatok múltán harsogó vitát kezdenek a magyarság sorsa, a 67-es kiegyezés kihatásai és Kossuth dunai tervei felett. A szerkesztőségekben költők korrigálják a nedves kefelevonatokat, és a magyar olvasó az ünnep reggelén bizonyosan gazdagabb lesz egy új, nagy magyar vers élményével. Hiúság, féltékenység, pletyka hírei surrognak a nagyvárosban a telefondrótokon, a Körúton és a Józsefváros járdaszélén fanyar tréfáit kiáltja a járókelők felé a csípős szavú pesti utcai árus, a Rákóczi út olcsó üzletei tele vannak kendős nénékkel, ködmönös falusiakkal. Úgy tetszik, élünk és ünnepre készülünk... De lehet, hogy csak Pest, az ügynökölő, hangosságában is különösen melankolikus város mutatja ezt az eleven arcot. Menjünk vissza Budára. A Vérmező felett köd száll. Az ünnep csendesebb, az élet bizalmasabb, személyesebb. Ezen a környéken laknak a költők és a varjak. A Roham utca sarkán Kosztolányi siet, feltűrt kabátgallérral, nyaka köré csavart színes kendővel, hóna alatt az irattáskával, melyben az utolsó pillanatban papírra vetett karácsonyi színházi bírálatot viszi a Pesti Hírlap szerkesztőségébe. Mindig siet, csaknem szalad, de zöldesszürke szemének cinkosi villantása kegyetlen elevenséggel rögzíti az utca, az élet minden tüneményét. Schöpflin Aladár is erre halad, kissé mereven és méltóságteljesen, a Philadelphia kávéházba megy, ahol szilvóriumot iszik és hallgatagon, bírálói komorsággal olvassa a reggeli lapokat. Szabó Dezső a budai kávéház tükörablakából komoran és mozdulatlanul bámulja a Krisztinaváros járókelőit, és pillantása sincs tisztelői számára, akik már a szobrokat megillető reverenciával pillantanak fel rá. A Horváth-kert havas sétaútján, felesége karjára támaszkodva, egy beteg költő lépdel. Babits Mihály, már halálos kórral a torkában, lassan sétál a téli Krisztinaváros anderseni tájképében. Zsebében a szophoklészi dráma, az Oidipusz Kolónoszban egyik görög nyelvű példánya. Ezt a drámát fordítja majd élete és öntudata utolsó pillanatáig, amikor a szophoklészi hős, Thészeusz, Babits szavával ezt kiáltja majd: „Siratni kár, ami végzet” – s ez az elegáns és hideg sor, melyből az örökkévalóság és a reménytelenség jeges szélvihara süvít, a költő búcsúja lesz az élettől és nemzetétől. Itt lakik 1 Pethő Sándor (1885–1940) tanár, újságíró, a Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője. 2 Utalás az egykor a Vigadó téren állt Hangli Kiosk nevű kávéházra és népszerű találkozóhelyre.
