Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Bencsik Orsolya: Törött ékszer
13 Bencsik Orsolya Törött ékszer Anyámnak mondom, hogy vérzik mindkét csuklóm. Eddig úgy tudtam, hogy mindkettő eltört, de nem gipszelték be, most pedig látom, hogy folyik belőlük a vér. Mintha egy éles késsel elkezdték volna precízen körbevágni őket, hogy megszabadítsanak a kézfejeimtől. Anyámnak szólok, vigyenek be a sürgősségire, le fog esni mindkét kezem. Topolyán vagyok, a családi házban, ezek szerint hazajöttem. Nem mehetünk a sürgősségire, itt nincs sürgősségi, csak egészségház, a régi focipálya mellett. Ott kell bemenni, ahol a mentőautó szokott állni, oldalt, a szülészetnél. Apám levihetne kocsival, csak nyitni kellene nekem az ajtót, meg segíteni beülni az anyósülésre, mert nem érhetek semmihez. Le fog esni mindkét kezem, de egyik sem fáj. Mintha félbetört, piros karpereceket raktam volna mindkét csuklómra. Szépek, fényesek. Anyám azt mondja, nyugodjak meg, előtte át kell öltöznöm. Nézzem meg magamat, ilyen igénytelen ruhában, smink nélkül csak nem mehetek le a központba. Nem érdekel, hogy nézek ki, félek, mi lesz, ha nem lesz kezem. Egy se. Nem kellene húzni az időt, de anyám nem hallgat rám, leveszi a pizsamanadrágomat, elkezdi felhúzni a lábamra a harisnyát. A sötétzöldet, amit egy hete vettem Szegeden. Van hozzá ugyanolyan színű sálam is. Anna barátnőm azt mondja, most a bordó a divat, ő vett is egy bordó pulóvert, harisnyát és szoknyát. Annának kapszula ruhatára van, és a munkája mellett a minimalista életmódról, a mindennapjairól készít Youtube-videókat. Például arról, hogyan szelektálta ki a fölösleges körömlakkokat, mi alapján, és utána hogyan érezte magát. Nekem is van egy csomó körömlakkom, de nem tudok megszabadulni tőlük. Mindig arra gondolok, ki tudja, mikor leszek rászorulva, hogy a régieket használjam. A szakadt harisnyákat se dobom ki, olyan szép színük van, olyan drágák voltak, jók lesznek még valamire. Spórolni kell, ezt a mamától tanultam. Gyűjteni kell, ezt a tatától. A törött karperec is ékszer. A fiókomban több pillanatragasztó van, mindent, ami eltörik, megragasztok, aztán újra eltörik, újraragasztok. T örik, ragasztok , törik. Miközben anyám lealapozza az arcom, arra gondolok, most már késő van, az éles, láthatatlan penge mindjárt körbe ér. Miközben anyám kihúzza a szemem, érzem a testemben az áramló, hullámzó, finom remegést. Nem tudok uralkodni magamon, a fejem is remeg. Mint tizennyolc éve a nővéremé a fürdőkádban. Mosta a haját, a tusolórózsából folyatta rá a vizet. Én a szőnyegen álltam, de arra nem emlékszem, hogy tudtam-e valamit mondani. Anyám is bejött akkor a fürdőszobába. Az megvan, hogy kinézek a kisablakon a sötétbe, oda, ahol a szomszéd udvara van. Az is, hogy anyám becsukja az ablakot, ne halljon a szomszéd semmit. Szerintem akkor még az Öreg
