Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Bencsik Orsolya: Törött ékszer
14 lakott ott, aki a házunk falánál egy mély lukat ásott. Azért ásta, hogy a leszakadt csatornából leömlő esővíz alááztassa a házunkat. Minden egyes nap, amikor Szegeden belépek a zuhany alá, nagy levegőt veszek. Sokáig bent tartom, majd kifújom. Addig nem nyithatom meg a csapot, amíg nem csinálom meg a relaxációs gyakorlatot. Szívom be a levegőt, tartom, majd fújom ki, és a nővérem vizes fejére gondolok. A rázkódó, meztelen testére, meg arra, nem tudott mit csinálni. Nem tudta megállítani a remegést. Ilyen velem nem történhet meg. A zuhanyfülkében biztos nem. Anyám azt mondja, kicsit szaggatott lett a szemvonalam. Ne pislogjak, nézzek fölfelé! Nem szeretném, ha a szempillaspirállal a szemem felé közelítene, de nincs más választásom. Ha nem is Topolyán, de a leesett kezeimet az orvosok vissza tudják majd varrni. Már olyan szépen tudnak ölteni, hogy alig fog látszani. A félretett pénzemet erre fogom elkölteni. Nem erre szántam, de a szükség így hozta. Még szerencse, hogy a mama megtanított spórolni. Anna szerint mázlim van, hogy anyámra ütöttem. Van szemünk az öltözködéshez, jól tudjuk variálni a színeket. Amikor ezt mondom anyámnak, úgy csinál, mintha nem tudná, hogy ez az igazság, de közben látom az arcán, hogy jólesik neki. Vajon a visszavarrt kezeim ugyanúgy fognak működni? Nem attól félek, hogy nem tudok egyedül felöltözni. Vagy hogy nem tudom kisminkelni magam. Hogy igénytelenül megyek ki az utcára. Annyi igénytelen ember van! Topolyán a boltban, a postán, a vasútállomáson, a buszállomáson, a munkaügyi központban, a kocsmákban, a bankban. Bent vagy a kis, zárt helyiségben, és érzed a bűzt. Nem tudsz mit csinálni, csak nyeled, szívod, lélegzed be magadba. Az izzadságszagot, a pisaszagot, a szarszagot. Az alkohol- és cigiszagot. Az olcsó, fojtogató kölni szagát meg a kanszagot. Az öregség örök, savanyú szagát. Az van, hogy ezek az emberek ritkán mosakodhatnak. Koszos ruhákban járnak. A kezükben gyűrögetik a kínai táskát, a szatyrot. A reklámzacskót. A keszát, ahogy mi mondjuk. Amikor erre a mire gondolok, hosszú évek után végre elönt a melegség. Anna barátnőmnek mondom a Skype-on, hogy annyi év után most tartok ott, honvágyam van. Fekszem esténként az ágyamban, és nem kapok levegőt. Magyar- országon nem kapok levegőt. Biciklizek Szegeden, megyek, tekerek a kisboltba, kifordulok a Katonából, be a Farkas utc ába, el a Farkastanya előtt. A kiskocsmánál ott állnak az emberek. Igénytelenek, mint a topolyaiak. Koszos a ruhájuk. Biztos büdösek is. Ők az alkoholisták, a tönkrementek. Ők csendesek. Tekerek el mellettük, kerülgetem az úton a lukakat. Mintha az Öreg ásta volna ezeket, dühödten, hogy kárt okozzon a gyűlölt Bencsikékne k. Befordulok a Veresács utcába. Ott van az Anikó boltja, családi vállalkozás, vasárnap is ötig nyitva. A bejárat mellett rosszul öltözött férfiak, néha velük van egy nő is. Beszélgetnek, kásás hangon, artikulálatlanul. Nevetgélnek. Be vannak állva. Közöm nincs hozzájuk, de ismerem őket. Otthon a Vajdasági brigádokban volt a kisbolt. De oda csak akkor kellett mennem, ha anyáék elfelejtettek valamit megvenni a piacon. Vagy ha valami hirtelen elfogyott. Tejért, tojásért házhoz küldtek. Féltem a kutyáktól. Féltem a kisbolt előtt állóktól is. Ugyanígy szorongatták a sörösüvegeiket. Apám mondta anyámnak, hogy a Vonyó is a bolt előtt iszik. A Vonyó, a szembeszomszéd. Bolt előtt inni szégyen. Onnan már nincs lejjebb. Ezt a mama mondta, de az egész család így gondolja. Ha visszavarrják a kézfejemet, nem
